Danter Izabella: Népi táplálkozás

   Farkasd gazdálkodásának zöldségtermesztő jellege nagy hatással volt a népi étkezés összetevőire, hiszen az alapanyagok megszerzésének a lehetősége, a termelés és a fogyasztás mindig is egymás függvényei voltak. Ezeket vizsgálva megállapíthatjuk, „hogy a 20. század első felében nagyon kis mértékben fogyasztottak húsos ételt, liszt és zöldség alapanyagú ételből viszont annál több fogyott”.

   A mindennapi paraszti táplálkozás alapja a kenyér volt, amelyet a lakóház központi részét képező kemencében sütöttek. Általában hetente egyszer, nagy gazdaságokban és a nagy létszámú családokban hetente kétszer sütöttek kenyeret, a kemence nagyságától függően egyszerre akár tízen is. Ehhez az adaghoz 15-20 kg liszt volt szükséges, amelyet főtt krumpli, „savanyútészta” (magkovász), illetve élesztő hozzáadásával dagasztottak be.

   A kenyér igazi ízét a kovász adta meg. A tésztát keményre dagasztották, majd kelni hagyták, a kenyereket szakajtóruhával kibélelt gömbölyű szalmakosarakba szakajtották ki, majd újra kelni hagyták. Míg kelt a tészta, „kóróízíkkel” (kukoricaszárral) vagy szalmával kifűtötték a kemencét. A félig kifűtött kemencében elsőként a kenyértésztából kivett lángos sült meg, majd a teljesen áttüzesedett kemencében sütötték a kenyeret. A megkelt kenyértésztát egyenként a sütőlapátra borítva, a tetejét vízzel megkenve, a kemence megtisztított, vizes ronggyal áttörölt aljára egymás mellé rakták.

forrás: Farkasd község monográfiája