Danter Izabella: Farkasd néprajza – Kereskedelem

   A földművelés és állattartás jellemzése után szólnunk kell az ehhez szervesen kapcsolódó kereskedelmi tevékenységről, amely meghatározó eleme a farkasdi gazdálkodásnak. A farkasdi ember eljutott mindenhová. „A farkasdi ember mindig a világot járta, ment az élet után. Hol Pesten volt zöldségben, hol Trencsén megyében, hol pedig még messzebb.”

   Az esztendő minden szakában úton voltak valamilyen áruval a farkasdiak. Tavasszal a rengeteg káposztapalántát árulták. Nem csak a környező falvakba, hanem még Lévára is elmentek vele. A korai rózsakrumpli és sárgakrumpli termesztése általános volt, s ez jó pénzkereseti forrás volt a családok számára. Augusztus elején, amikor már lesült a szára, elkezdték kiszedni, és kocsiszámra vitték messzi tájakra eladni. Pozsonyban tudták eladni a legjobban, Bécsben viszont a nagy sárgakrumplinak volt keletje. A megtermett dinnyét Galgócra, Nyitrára, Szeredbe vitték. A vöröshagymát messzi vidéken cserekosarakkal mérték ki eladáskor. Az Ipoly-menti falvakban is jártak. „Piroshajmát vegyenek!” – kínálták a portékájukat. a Csallóközben egy mérő búzáért ugyanannyi vöröshagymát adtak. Vágsellyére és Tótmegyerre rendszeresen jártak sárgarépával, petrezselyemmel, hagymával a piacra.

   Októberben a fejeskáposztát árulták savanyításra, eljártak vele Pőstyénbe, Nagyszombatba, Galgócra, Dunaszerdahelyre. Délelőtt megrakták a lovaskocsit, délután háromkor elindultak, reggelre Galgócra értek. Délig eladták a káposztát és indultak haza. Cserében vagy pénzért árulták a terményeket, s amíg ki nem ürült a kocsi, addig nem tértek haza. Alkalmi helyeken éjszakára szállást kértek. Régi szokás szerint a halottak napi héten a farkasdiak nem mentek piacra, sem vásárba, mert megfigyelésük szerint több vidéken úgy tartották, hogy az említett héten vásárolt áru nem állt el egész télen.

   Az I. világháború utáni időszakban még 6-7 dereglye volt a Vágon. Hárman-négyen összefogtak, megrakták zöldséggel a dereglyét, és a Vágon leereszkedtek egész Komáromig. Az 1918 előtti időkben az áruval egészen Budapestig hajóztak le.

   Farkasdra szívesen jártak a környékről és messzi tájakról is kereskedők olyan portékákkal, amelyek itt nem voltak hozzáférhetőek, és ezeket szívesen elcserélték az itteni terményekért. Szlovákok rendszeresen jártak meszet, fekete vadkörtét, szilvát, ún. tótfazékban szilvalekvárt, üveget, cserépedényeket árulni, az ún. drótostótok pedig edényeket javítani. A Nyitra vidéki és cserháti magyar falvakból is jártak ide cserére, leginkább gyümölccsel. „Jóskának” hívták azt az embert, aki fából faragott kanalakat, tésztaszedőket, zsírkeverőket árult. Hátán vitte az árut, pergettyűzött, hogy felfigyeljenek rá.

Részlet a Farkasd című monográfiából.