Czigler Sándor: A vízkeleti labdarúgás 90 éves története

   Elszomorító, hogy szülőföldünk, szülőfalunk sportjáról tudunk a legkevesebbet. A most felnövő nemzedék nem tanulta meg az igazságot, hogy a jövő a jelenben, a jelen a múltban gyökeredzik. Ezzel a kiadványunkkal is segíteni szeretnénk megőrizni azokat a történéseket, amelyek örökké becses értékei maradnak mindnyájunknak. Ismerjük meg és emlékezzünk a régi szép futballmeccsekre, mert csak így tudjuk tisztelni és becsülni elődeinket. A leírtakból a szülőföld melege árad, apáink, testvéreink és a falu üzenete szól.

   Az előírt méreteknek megfelelően a pályát a cigánylapos területén a falu lakossága társadalmi munka keretén belül hozta létre. A talaj elegyenesítése, valamint a szálfákból készült kapufák elhelyezése után megkezdődött az edzés, majd a játék. Az edzéseket a csapat vezetősége irányította. A csapat csak egy labdával rendelkezett. Az amatőr alapon, csupán kedvtelésből futballozó fiatalokból hamarosan egy lelkes kis közösség alakult, akik a focin kívül a kulturális életbe is bekapcsolódtak – karácsonyi mendikálásokat szerveztek, színdarabokat játszottak, és az így összegyűjtött pénzből fedezték a kiadások költségeit /szerelés javítása, mosás, labdavarrás/.

   A csapat öltözője Kellneréknél volt, ahonnan a csapattagok szerelésbe öltözve vonultak a falun végig a pályára. Egy-egy győzelem esetén a szögletzászlókat lengetve, cigányzenekar kíséretében tértek vissza az öltözőbe. Egy-egy edzés után pedig a Dudvág folyó töltésén vonultak hazafelé, megállva a gátnál, ahol a nyári időszakban jókat fürödtek. Voltak olyan csapattagok, akik a szerelésüket otthon tartották, sőt abban is aludtak. Abból az elgondolásból, hogy ki ne maradjanak a csapatból, nehogy másvalaki vegye fel a dresszüket. A csapat összetételét egy zárt táblán már a hét közepén kifüggesztették a Kellner vendéglő kapuoszlopára.

   Feltétlenül említést érdemel az az utazási forma, ahogy az első csapat a környező falvakban az ellenfeleit látogatta. Négy kerékpár állt a csapat rendelkezésére, tehát minden három játékosra jutott egy. A három játékos közül egy már jóval korábban nekivágott az útnak, a többiek később indultak utánuk ketten egy biciklin. Mikor a gyalogosokat utolérték, csere történt. Aki hátul ült a csomagtartón, az gyalog folytatta, aki futott, az a helyére ült. Később a csapat egy lóval rendelkező fuvarost fogadott Nagy János személyében, aki a mérkőzéshelyszínére szállította a csapatot, visszafelé a játékosok fizetség gyanánt a ló részére szénával rakták meg a kocsit, maguk pedig gyalog tértek haza.

/részletek a kiadványból/