A halál híre mindig letör, mindig lesújt mindenkit. Hatványozottan érvényes ez akkor, ha egy közeli ismerőst, egy jó barátot, egy a közösség életében hosszú időn keresztül hasznos tevékenységet kifejtő személyt veszítünk el.
Fájó szívvel, szomorúan állunk e gyászos koporsó mellett, mely egy mindannyiunk által jól ismert, mélyen tisztelt, nagyra becsült személy, Sipos Béla testét zárja magába.
Tisztelt Béla bátyánk!
Eljöttünk, hogy koporsódnál utolsó Istenhozzádot mondjunk és végső búcsút vegyünk Tőled. Neved nemcsak a Galántai és Vágsellyei járás sok ezer Csemadok tagja körében volt ismert és vált felejthetetlenné, hanem ismertek Téged a szlovákiai magyarság szebb, boldogabb jövőjéért fáradozók a távoli Bodrogköztől egészen Pozsonyig.
Személyedben olyan embert veszítünk el örökre, aki családja, városa mellett nagyon sokat jelentett régiójának és a Felvidék magyarságának. Személyedben olyan egyén távozott el közülünk, akinek mindig helyén volt a szíve, s ezzel együtt a családját féltő gonddal óvó, védő, a régiója kultúrájának fejlődéséért, a nemzete megmaradásáért tettre kész esze.
Tisztelt Gyászolók!
Sipos Béla a Felvidék keleti csücskéből, a Bodrogközből indult, hogy egy kis rozsnyói, majd pozsonyi kitérő után megérkezzen új hazájába, ide hozzánk a Mátyusföldre.
Pedagógusként, tanítóként, iskolaigazgatóként hamarosan a régió magyarságának meghatározó személyisége lett, és újkori történelmünk egyik legviharosabb időszakában, 1968-ban került a Csemadok vezetői közé.
Hosszú évtizedeken keresztül volt a Csemadok Galántai Járási Bizottságának az elnöke és Szövetségünk Központi Bizottságának tagja. A rá háruló feladatokat lelkiismeretesen és felelősségteljesen végezte. Tudatosította, hogy tájainkon a magyarság megmaradása terén milyen fontos feladat hárul a Csemadokra. Buzdította az embereket, hogy nyelvükben, nemzeti hovatartozásukban maradjanak hűek elődeikhez, magyarságukhoz, Júdás-garasokért ne adják el önmagukat, ne tagadják meg emberségüket.
Kivette részét a magyar tanítási nyelvű iskolák szervezéséből, valamint az azok megmaradásáért folytatott küzdelemből is. Mindig tudta és vallotta, hogy a Csemadok és a magyar iskola céljai bizonyos ponton találkoznak és munkájukban sok téren egymásra vannak utalva.
Tette, amit lelkiismerete diktált és az adott körülmények között tenni lehetett az „ahogy lehet, amit lehet” gondolat jegyében, hogy tájainkon ne váljon holt nyelvé Arany János és József Attila nyelve, hogy a magyar dalt falvainkban ne váltsa fel egy más nép zenéje.
Szövetségünk országos és járási vezetőjeként fáradhatatlanul látogatta a közelebbi és távolabbi felvidéki tájak városainak, falvainak közösségeit, hogy megmagyarázza az egyszerű embereknek az anyanyelvi oktatás, az anyanyelven való művelődés fontosságát.
Bárcsak többen ismernék fel, tudatosítanák Comenius általa is oly sokszor idézett tanainak igazát, mely szerint minden ember az anyanyelvén tanul a legkönnyebben, bárcsak minél többen fogadnák meg Besenyei Györgyünk azon gondolatát, mely szerint minden ember a maga anyanyelvén tudós.
Kulturális Szövetségünk, a Csemadok Galántai Területi Választmányának elnökeként mindent megtett annak érdekében, hogy az alapszabályaink egyik legfontosabb pontját - népi, nemzeti kultúránk őrzését, ápolását, fejlesztését és továbbadását, sikerüljön a legmesszemenőkig teljesítenünk. Nem magyarázta, hanem művelte a csodát.
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Sipos Béla felbecsülhetetlen értékű teljesítményt nyújtott a Csemadokban kifejtett több mint fél évszázados munkássága folyamán. Semmi sem tántorította el őt a felvidéki magyar nemzeti közösség érdekeinek, értékeinek védelmétől. Közösségi emberként mindig tudatosan és értékekre figyelve tevékenykedett, gazdagítva ezzel nemcsak a felvidéki, a határon túli magyar szellemi életet, hanem az egyetemes magyarság szellemi értékeit is. A vállalás hűségével és a hűség vállalásával tette a dolgát, szem előtt tartva mindenekelőtt a magyar identitás- és nemzettudatot. Az eltelt esztendők, évtizedek alatt hű maradt szülőföldjéhez, a közösséghez, nem adta el a lelkét sohasem pár garasért. A felvidéki magyarság körében nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendett. Az ő tartása példa lehet a mai közösségi emberek számára. Megromlott egészségi állapota már sajnos nem tette lehetővé, hogy aktívan tevékenykedjen.
2011-ben több évtizedes eredményes közművelődés-szervezői tevékenységéért a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Csemadok Országos Tanácsa Életmű-díjjal tüntette ki.
Kedves Béla bátyánk!
Kulturális szövetségünk országos, regionális és helyi vezetői, a Csemadok tagsága nevében köszönetet szeretnék mondani mindazért a sok szépért, jóért, amit életed során népünk, nemzetünk megmaradásáért, felemelkedéséért cselekedtél.
Köszönjük, hogy ha kellett mindig helyén volt az eszed és a szíved, mely már sajnos nem dobban többet sem a szűken vett családért, sem a mi nagy Csemadokos családunkért.
Kedves Béla bátyánk!
Jelentem itt vagyunk, eljöttünk és igérem, hogy az általad oly nagyon becsült fáklya lángját megőrizzük, továbbadjuk, hogy örök időkre világítson a Felvidék magyarsága felett, hogy mutassa az utat a szebb, a boldogabb jövő irányába!
Köszönjük, hogy munkásságoddal tartalommal telítetted Kodály Zoltán azon gondolatait, melyek szerint „...Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud.“
Kívánom, kívánjuk, hogy legyen testednek könnyű az oly nagyon szeretett mátyusföldi település, Felsőszeli temetőjének földje.
Nyugodj békében!
Emléked örökké megőrizzük!
Felsőszeli, 2015. 12. 12.
Mézes Rudolf