Beszámoló a dél-baranyai kirándulásról

   Nem első alkalommal szervez a Galántai Csemadok Területi Választmányának titkára kirándulást, és sem először veszek rajta részt. Mézes Rudolf ezeknek a kirándulásoknak a megszervezésével küldetést teljesít, küldetést, mellyel megismertet minket a Magyarországtól elcsatolt nemzetrészekkel, és Magyarország egyes régióival.

   Az első nap délelőttjét Mohácson töltöttük. Ebbe a Duna menti városba Minarovics Tünde kalauzolt minket. A város főterén álló emléktemplom Árkay Aladár és fia Bertalan tervei alapján épült, bizánci stílusban, valamint a mellette levő Városháza is. A templom a mohácsi csata hőseinek állít emléket. A főbejárat homlokzatán Kisfaludy Károly sorai olvashatók.

„Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtava köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagytemetője, Mohács.”

   A templom alapjaiban 3 000 magyar község, 52 város és 25 vármegye udvarából vett 1-1 kilónyi földcsomag arra emlékeztet, hogy a vész idején való széthúzás helyett a nemzet ezután az összetartozást szolgálja.

   A templom oltárai, a magyar szentek oltárai: Szent István, Szent Imre, Szent László. Szent Imre oltára mellett egy márványtáblán Szent István fiához írt intelmeit olvashatjuk, melyeket minden magyarnak felekezeti hovatartozás nélkül tudnia kellene.

   A városháza dísztermében folytattuk ismerkedésünket Moháccsal, a hátsó falat egy hatalmas gobelin díszíti, mely az 1958-as brüsszeli világkiállításra készült. A gobelin témája Mohács visszafoglalása a töröktől. Ezen a gobelinen találkoztunk először a busó szerű alakokkal, melyeket a város kultúrpalotájában az ember nagyságú bábukkal megismerkedtünk, már aki eddig nem látott busójárást, mely minden évben farsang utolján a város legnagyobb rendezvénye.

   Mohács melletti Történelmi Emlékhelyen tisztelettel emlékeztünk a hősökre.

   Majd folytattuk utunkat az udvari határátkelőn át Csúzára. Csúza alig 760 lelket számláló község Horvátországban. Elfoglaltuk szállásunkat a Piros Csizma Panzióban, mely egy horvát-magyar mérnök tulajdona. A vacsorával egybekötött esti program nagyon ígéretes volt. A tulajdonos Simits József, az Ádám Jenő Társaság elnöke és a helyi szervezetek zenés-táncos műsorral készültek fogadásunkra. Az est díszvendége Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a Parlament volt alelnöke és Dr. Bokor Béla, a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány elnöke volt.

   Székely László, alsóhatári származású költő bemutatta Kárpát körút című verses kötetét, melyben önazonosságát kutatja:

Felvidék, szép szülőhazám
Tekintsd könnytől ázott orcám!
Csallóközből álmot hozz rám,
Légy kegyes örökkön hozzám!

A Fel, Vidék! Című versében 223 földrajzi nevet szedett rímbe.

  A második napon Vukovárra indultunk. A vukovári kórház pincéjének bejáratánál Jakumetovic Rozália, a Vukovári Magyarok Egyesületének elnöke várt és köszöntötte csoportunkat. Itt a kórház alagsorának egyik helyiségében tekintettük meg azt a filmet, mely a szerb-horvát háború idején szerbek által elkövetett borzalmakat idézte. Ő maga gyógyszertárának egész készletével költözött be a kórház pincéjébe, ahol a sebesülteket ellátták, operálták a háború idején. A kórház folyosóját borító csempéken van feltüntetve a sok száz elhuny áldozat neve, halálának napja. A kórházból a város melletti dombra indultunk, ahol a kórház elhurcolt ápoltjait végezték ki a szerbek, „a jugoszláv néphadsereg”. A mai napig iskolát tanulói látogatják ezt a helyet, valamint a vukovári temetőben elhantolt hősök sírját is.

   Vukovárról Eszékre indultunk, ebbe az egykori magyar városba, melynek 31 388 lakosából ma csupán 154 vallja magát magyarnak. 1566-ban útban Szigetvár felé itt kelt át a Dráván II. Szulejmán.

   Az óvárosban tett sétánk során szinte alig találkoztunk emberrel, ugyanis délben szinte teljesen kihalt a város. Eszék vára 1712-ben épült, mely Horvátország legnagyobb erődítménye, mi sajnos csak kívülről csodálhattuk meg.

   Délután a Kopácsi réttel ismerkedtünk, hajókáztunk a mocsárvilágban, megismertük annak gazdag madárvilágát; kormoránok, szárcsák száza röppent fel a part menti fákról.

   Kirándulásunk harmadik napján Pécsre látogattunk. Délelőtti sétánk során megnéztük a város nevezetességeit: sétánkat a Szent István téren kezdtük, a Székesegyház előtt, majd kedves fiatal, egyetemista vezetők kalauzolásával belülről is megnéztünk. A délutánt a Zsolnai Kulturális Negyedben töltöttük. Mi, néhányan megtekintettük a Gyügyi Gyűjteményt, az Egyesült Államokban élő Gyügyi László mintegy 600 darabos egyedülálló, a historizmus és a szecesszió korának kerámiáiból származó páratlan válogatását.

   Este a Határon Túli Magyarok XXV. Összművészeti Fesztiváljának Gálaműsorán szórakoztunk. Nemzetrészünket a királyrévi citerazenekar és a rozsnyói férfikar képviselte szép sikerrel. Legnagyobb sikere az óbecsei tánccsoportnak volt. A fiatal táncosok a Tardoskeddi táncokat adták elő. De kár, hogy nem tardoskeddiek voltak!

   A vasárnapot Szekszárdon töltöttük. A délelőtti órában a szekszárdi múzeum igazgatója, Dr. Balázs Kovács Sándor nagy szakértelemmel kalauzolt minket a városban. Az ebédet a szőlőhegyen kedves vendéglátóink Kovács János mesterszakács pincéjénél tálalták kitűnő borok társaságában.

   Mindnyájan köszönetet mondunk Rudinak a kiváló szervezésért, kalauzolásért, azért, hogy csodálatos magyar emberekkel találkozhattunk elbűvölő tájakon!

Suba Anna, Tornóc