Ön most a régi weboldalunkat nézi (Archívum).  VISSZA AZ ÚJ WEBOLDALRA
Az R7-es gyorsforgalmi útról

Az R7-es gyorsforgalmi útról

2026. április 27., hétfő | Ma: Zita (HU), Jaroslav (SK)
Közélet Vissza
Címlap > Közélet > Az R7-es gyorsforgalmi útról
Az R7-es gyorsforgalmi útról 2015. március 12. csütörtök, 12:02
Az R7-es gyorsforgalmi útról

   Egy januári kormányhatározat kapcsán az elmúlt hetekben újra reflektorfénybe került az R7-es gyorsforgalmi út építésének ügye. Emlékeztetőül: Az R7-es a közúthálózat-fejlesztési tervek értelmében Szlovákia legdélebbi kelet-nyugati, illetve nyugat-keleti irányú gyorsforgalmi, azaz irányonként legalább kétsávos közútja lesz, amely Pozsony és Losonc közt létesít összeköttetést, többek között Dunaszerdahely, Érsekújvár és Nagykürtös érintésével.

   Az említett kormányhatározat csupán a Pozsonytól Egyházgelléig terjedő szakaszra vonatkozik, a téma azonban Nyitra megyében is rezonált. Ennek kiváltó oka elsősorban az, hogy folyamatban van Nyitra Megye aktuális területrendezési tervének felülvizsgálata, amely egy sokrétű, egyebek mellett a közúthálózattal is foglalkozó fejlesztési irányelv, s mint olyan, az R7-es gyorsforgalmi utat is magába foglalja.

   A nyomtatott sajtóban és az elektronikus felületeken már több információ is megjelent arról, hogy az R7-es nyomvonalának javasolt módosítása negatívan érintené többek között Gúta, Ógyalla, Párkány és Zselíz térségét. Az említett, zömmel magyarlakta régiók aggályai abból fakadnak, hogy az adott szakaszon az R7-es tervezett nyomvonala átkerülne Érsekújvártól északra és a Surányi körzet érintésével haladna tovább keleti irányba, míg korábban Érsekújvártól délre húzódó vonalvezetéssel számolt a Nyitra Megyei Önkormányzat.

   A fentiek mellett háttérbe szorult az R7-es Dunaszerdahely és Érsekújvár közti szakasza, amely a Csángó Kistérség (Deáki, Pered, Zsigárd, Farkasd, Negyed) szempontjából kiemelt fontosságú, s amely jelentős részében szintén a Nyitra megyei területrendezési tervben van lefektetve. Megdöbbenésünkre (itt is) a szempontunkból hátrányos változást indítványoz a Nyitra Megyei Hivatal. Mindezidáig ugyanis, a megyei területrendezési terv az említett szakaszon az ún. „C“ variánssal számolt, amely Dunaszerdahelyt elhagyva Hegyéte, Csallóközkürt, Felsővámos, Tallós, Nádszeg és Királyrév kataszteri területeinek érintésével érné el járásunk határát (Nádszeg és Királyrév közti fel- illetve lehajtóval), majd a farkasdi határt átszelve Negyed alatt keresztezné a jelenlegi II/573-as másodosztályú utat és Szímőtől északra érné el a Vágot. Innen tovább, Kamocsa és Naszvad mellett elhaladva, déli irányból kerülné meg Érsekújvárt.

   Mindezt az új tervezet felülírná és szempontunkból hátrányosan, a Csángó Kistérségtől déli irányba mozdítaná el a nyomvonalat, ahol tulajdonképpen a Dunaszerdahelyi járás elhagyása után Gútáig semmilyen települést sem érintene. Viszont onnan északra fordulva, a Vágtól keletre, az Érsekújvártól északra elterülő Surányi régiót hozná helyzetbe. Jól látszik ebből, hogy az új elképzelések teljesen figyelmen kívül hagyják a Vágsellyei járás déli fertályának érdekeit, annak ellenére, hogy ennek a döntésnek tőlünk délre semmilyen kedvezményezettje nincs. Ha más szempontokból vizsgálódunk,  a megvalósíthatósági és környezeti hatástanulmányokban mérlegelt öt kiemelt mutató az R7-es összes felvázolt variánsára azonos értéket mutat, tehát itt sem fedezhetőek fel perdöntő érvek, amelyek indokolnák a számunkra hátrányos változtatást.

   Bizonyára vannak, akik felteszik a kérdést, miért is lenne jó nekünk, ha új utakat építenének lakóhelyünk, településeink közelében? Illetve, a vélt előnyöket a felmerülő környezeti és egyéb negatív folyományokból fakadó hátrányok nem haladják-e meg? Nos, az elkészült hatástanulmányok tükrében egyértelműen hangsúlyosabbak a pozitív hatások:

  • csökken az érintett községek belterületén áthaladó forgalom, ezáltal egyúttal javulnak a lakott területek környezetszennyezési mutatói,
  • biztonságosabbá válik a közlekedés – a régióban határozottan csökken a várható közlekedési balesetek száma, beleértve azokat a baleseteket, amelyeket falvaink lakosai mint gyalogosok, kerékpárosok vagy munkahelyre ingázva szenvednek el,
  • gyorsabban elérhetővé válnak az R7-es szélesebb vonzáskörzetében található községek, városok. A Csángó Kistérség szempontjából, településtől függően nagyjából 15-20 perccel rövidebb ideig tartana az út Érsekújvárba és ugyancsak „közelebb kerülne“ Dunaszerdahely, kb. 10-15 perccel. A pozsonyi körgyűrű az eddigi, hozzávetőleg 1 óra helyett, alig több, mint fél óra alatt elérhetővé válna,
  • az R7-es megépülésének pozitív hatása lesz az érintett térségek munkanélküliségi mutatóira. Habár a hivatalos, járásokra lebontott statisztikákból kiindulva úgy tűnhet, ez a problémakör tájainkon jelenleg nem bír kiemelt jelentőséggel, rá kell mutatnunk, hogy más régiókhoz hasonlóan a Vágsellyei járásban is igaz: minél délebbre megyünk, annál magasabb az állástalanok aránya. Az R7-es munkahelyteremtő hatással bír mind a megvalósítási periódusban (az építési munkálatok kivitelezése kapcsán), mind az üzembe helyezés után (munkahelyteremtő befektetések nagyobb eséllyel valósulnak meg a gyorsforgalmi úthálózat mentén),
  • térségünk munkavállaló lakossága számára elérhetővé válnak olyan, távolabb kínálkozó, esetenként jobb munkalehetőségek is, amelyeket a túl hosszúnak mutatkozó ingázás okán ezidáig nem tudtak elvállalni,
  • falvaink vállalkozói szférájának nagy segítségére lenne a gazdasági vérkeringésbe való könnyebb bekapcsolódás, illetve további kapcsolatok és pozíciók kiépítése során.

   Az említettek mellett még egy sor további előnyt lehetne felsorolni, viszont az (elsősorban környezetvédelmi) hátrányokra rávilágítva elmondható, hogy ezek jelentős részben visszaszorításra kerülnek a kötelezően bevezetett óvintézkedéseknek köszönhetően (pl. zajárnyékoló falak kiépítése).

   Nyitra megye területrendezési tervének módosítási javaslatát az idei év januárjában bárki véleményezhette. Az MKP megyei képviselőinek közbenjárása folytán így tettek a Csángó Kistérség településeinek polgármesterei is és kérték, hogy az R7-es gyorsforgalmi út Dunaszerdahely és Érsekújvár közti szakaszán továbbra is a Csángó Kistérséget érintő nyomvonallal számoljon.

   Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a beruházás, illetve annak térségünket érintő része nem a következő egy-két évben fog megvalósulni, hanem sokkal inkább majd a következő évtized során. Mindazonáltal szükséges, hogy most is megtegyünk mindent annak érdekében, hogy amikor majd sor kerül rá, a Vágsellyei járás déli települései a lehető legkedvezőbb helyzetbe kerüljenek.

Összegzésképpen elmondható, hogy az R7-es általunk igényelt nyomvonala

  • jelentős előnyökkel járna a Vágsellyei járásbeli Csángó Kistérség számára,
  • a Dunaszerdahelyi járás és a Vág folyó által behatárolt szakaszon lényegében semmilyen települést sem érintene hátrányosan,
  • az ún. „C“ variáns részeként szervesen kapcsolódik az R7-es Érsekújvárt dél felől elkerülő, tehát a gútai, ógyallai, párkányi és zselízi, többségükben magyarlakta régiók számára előnyös keleti irányú folytatására,
  • a 3. évezred valószínűleg hosszú ideig legjelentősebb beruházása lenne térségünkben.
Galéria
Előfizetés
Megrendelem a TERRA Hírújságot
0,50 € x 12 szám = 6 €/év
Aktuális számunk

Aktuális számunk

TERRA Hírújság VIII. évfolyam 4. száma

Rólunk
Tisztelt Olvasó! Üdvözöljük a TERRA Hírújság honlapján. Regionális, Mátyusföld magyarok lakta településein terjesztett hírújság vagyunk, amely a Rólunk, nekünk mottónak megfelelve végzi munkáját. Terjesztői hálózatunk segítségével havonta 30 település 5000 otthonába juttatjuk el lapunkat. A TERRA Hírújság magyar nyelven jelenik meg. A szűkebb régió közéletének történései, a sport, a kultúra eseményeinek ismertetése mellett jogi, egészségügyi, kertészeti tanácsadó szolgálja az olvasót. Mindezek mellett célunk régiónk neves személyiségeinek… Bővebben
Támogatók
Partnereink
További partnereink
Max.: 5 MB (doc, pdf)