Arad, 1849. október 6.

   A Habsburg Birodalom a sok sikertelenség után I. Miklós cárhoz fordult segítségért, aki 1849. május 9-én tudatta a világgal, hogy Ausztria segítségére siet. A magyar szabadságharc végzetesen elszigetelődött.

   Miután Temesvárnál augusztus 9-én Bem tábornok megsebesült, a csatát nem volt képes irányítani. A szabadságharc egyik legnagyobb és legutolsó nagy ütközete a honvédsereg vereségével végződött.  Kossuth és a Szemere - kormány lemondott, átruházta a teljhatalmat Görgeyre, aki augusztus 13-án Világosnál, biztosítékok nélkül letette a fegyvert.  Az oroszok előtt, ami az osztrák katonai vezetés arculcsapását jelentette. Haynau megtorlása borzalmas volt.

Október 13-án 13 honvédtábornokot végeztetett ki. Neveik:

Knézics Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos

   Pesten Battyhányi Lajost, Csémi Lászlót, Perényi Zsigmondot, Szacsvay Imrét, Jeszenák Pált és még több mint száz honvédtisztet végeztek ki - lelkészeket, tisztviselőket, népfölkelőket. A kegyelemből várfogságra ítéltek száma megközelítette a négyszázat. Akiket nem érhettek utol, azokat távollétükben ítélték el, neveiket bitófára szegezték.

   Magyarok, németek, szlávok, franciák haltak a bitófán az eszméért – a szabad, független Magyarországért.

Pukkai László