Anjou uralkodók a magyar trónon

Károly Róbert (1288-1342)

   IV. Béla volt az Árpád-házi királyaink közül az utolsó egyenesági nagy királyunk. Fia V. István (1270-1272), unokája IV. vagy Kun László (1272-1290) gyengekezű uralkodók voltak. III. Andrást (1290-1301), II. András unokáját nem ismerték el törvényes utódnak. A régi irodalom csak „velencésnek“ nevezte.

   III. András halála után több európai „mellékág“ tartott igényt a magyar trónra. Ide sorolhatjuk Vencel cseh herceget, IV. Béla dédunokáját, aki 1301-1304 között uralta az országot, vagy Bajor Ottó német herceget, IV. Béla unokáját (1305-1307), s végül V. István dédunokáját Carobertot, aki Károly Róbert vagy egyszerűbben I. Károly néven lett Magyarország királya (1307-1342). – S nem is akármilyen. A nápolyi Anjou-családból származó királyt méltán soroljuk nagy királyaink sorába, s nemcsak azért, mert rendezte az ország állapotát, európai nagyhatalommá fejlesztette Magyarországot, hanem azért is, mert maga is magyarnak vallotta magát.

   Többszöri választás és koronázás után lett Magyarország királya. Például 1307. október 10-én a rákosi országgyűlésen elismerték Magyarország királyává, de hivatalosan csak 1310.augusztus 20-án koronázták királlyá Székesfehérvárott.

   Az Amadé-fiakat 1312.június 15-én a rozgonyi csatában legyőzte, hatalmukat megtörte, de csak 1321-ben Csák Máté halála után vált teljhatalmú úrrá Magyarországon. Első támogatói a horvát-dalmát főurak voltak, pénzügyileg az itáliai bankházak, erkölcsileg VIII. Bonifác pápa. Magyarországon pápai hatásra az egyházi főméltóságok, a magyar középnemesség, és az akkor még kisszámú városi polgárság támogatta az Anjou család leszármazottját.

   Károly Róbert 1321-ben Temesvárról, ahonnan 1309-1321 között irányította az eseményeket, Visegrádra költözött, amely az Anjouk uralkodása alatt az ország fővárosává vált.

   Támogatta győzelme után az egyházak vezetőit. A pápasággal történt kiegyezés után elérte, hogy az egyházi adók egy része Magyarországon maradt. Az őt segítő köznemesekből alakult ki az új nagybirtokos nemesség: a Garák, Lackfiak, Báthoriak, Kanizsaiak, Széchyek vagy a Bánkffyak családja került a győzelem után főnemesi státuszba.

   Az ország védelmének bebiztosítása érdekében bandériumokat szerveztetett a főurakkal és vármegyékkel. Rajtuk kívül a várkatonák, a tatárjárás után visszatért könnyűlovas kunok és a királyi zsoldosok alkották az ország hadseregét.

   Sikeres gazdaságpolitikát folytatott. Rendezte az államháztartást: a felségjog alapján ún. regálékat (koronajövedelem) szedett. A bányamonopólium és a pénzverés jogát megosztotta a földesurakkal. Bevezette a kapuadót és a harmincadvámot (tricesimát).

   Uralkodása alatt Magyarország évi 1500-2000 kg aranytermelésével Európa vezető országává lépett elő, 10000 kg-os ezüst kitermelésével pedig Csehország mögött a második volt Európában.

   Károly Róbert uralkodása kezdetén 35 féle pénz volt érvényben Magyarországon. Firenzei mintára aranyforintot (floréniust) veretett, s 1325-től a forint mellé váltópénzként garast és dénárt is veretett (1 aranyforint = 16 ezüstgaras; 1 garas = 6 ezüstdénár).

   A gazdasági rendszer szanálása nagyban hozzájárult a kereskedelem fellendítéséhez. Magyarország a 13-14. században elsősorban aranyat, ezüstöt, rezet; gabonát, sót, mézet, bort; szarvasmarhát, lovat, sertést exportált. Az export (kivitel) iránya Bizánc, Oroszország, Lengyelország, Csehország, Németország, Itália és tartományaik voltak.

   Prémet, állatbőrt, vásznat, posztót (finom flandriai és kölni posztót), fűszert, selymet és gyapjúszövetet, ötvösmunkákat importáltunk (hoztunk be) Oroszországból, Lengyelországból, Németországból, Itáliából és Bizáncból.

   A történészek szerint Károly Róbert kiemelkedő külpolitikai sikerei közé tartozott az 1327-es és az 1335-ös év, a közép-európai béke és a visegrádi hármak találkozójának megszervezése. Főleg az 1335-ös visegrádi találkozó – III. Kázmér Lengyel, Luxemburgi János cseh király és Károly Róbert -, amelyen felújítást nyert a IV. Béla által újjászervezett, a rómaiak korában is nagy jelentőséggel bíró kereskedelmi út. A mai cseh és szlovák történetírás Via Bohemica (Cseh út) néven emlegeti ezt a Délkelet-Európát Nyugat-Európával összekötő kereskedelmi út Esztergomtól Csehországon áthaladó részét.

   Mátyusföld területén áthaladó út nagyban hozzájárult a helyi céhek, a kereskedelem kialakulásához, amely később meghatározta a posta és vasút hálózatának építését is. Károly Róbert uralkodásához fűződnek Mátyusföldön Diószeg, Dunaújfalu, Hasvár (Egyházfa), Barakony, Kismácséd, Nagygurab, Nagymácséd, Szenc, Szered, Tósnyárasd településekről szóló első írásos dokumentumok.

   A só szállításával kapcsolatban érdemes megemlítnünk a só szállítását. Ugyanis a korabeli adatok azt bizonyítják, hogy a mi területünkön a folyókat kihasználva (Vág, Kisduna, Feketevíz, Dudvág, Sárd) került az északi vidékekre a só Erdélyből. (Lásd: Nádszegi sóház, Alsószeli Sóspuszta).

Halála után fia, a későbbi Nagy Lajos örökölte a trónt.

Pukkai László, Taksony

Irodalom: A történelem nyomában – A Cseh út jelentősége