2017. január 15-én a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa Angyali üdvözlet című CD-jének bemutató hangversenyére invitálta a zenekedvelő közönséget a vágkirályfai Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba. A kórus a hangversenyt megelőzően a 10,00 órakor kezdődő szentmisén is közreműködött.
Lemeze bemutatójához a kórus nem véletlenül választotta helyszínül a vágkirályfai templomot, hiszen a közel egy órás hanganyag felvételére is itt került sor.
2016. augusztus 11-12-e nem mindennapi eseményként él a vágkirályfai lakosok emlékében. Ezen a két napon a templom környéki utcákat hatóságilag lezárták, a környező ipartelepeken csendzárlatot rendeltek el. Amint azt a korábbi akusztikai vizsgálatok kiderítették, az 1732-ben barokk stílusban épült templom kiválóan alkalmas CD-felvétel készítéséhez. A kitartó szervezés és a kiváló helyszín együtt meghozták a minden elismerést kiérdemlő eredményt – a CD hanganyaga elkészült. Ebben köszönet illeti Szilvási Lőrinc esperest, aki rugalmasan állt az esemény megvalósulásához, nyitottságával jelentősen hozzájárult az eredményhez.
A több mint fél évszázados múltú vegyeskar számos hazai és nemzetközi rangos elismeréssel, díjjal büszkélkedhet, tevékenységére és eredményeire jogosan lehet büszke minden felvidéki magyar. Előadásaikat hallva kevesen hinnék, hogy amatőr kórusról van szó, amelynek tagjai havonta csak egy hétvégén próbálnak, lévén, hogy mintegy 600 km-es távról, Szlovákia magyarlakta településiről verbuválódtak, jórészt pedagógusokból. Rengeteg szervezés, egyeztetés kell egy-egy ilyen hétvégéhez, hisz szállást, ellátást és utazást kell biztosítani a sikeres próbák megvalósításához. Mindamellett számos, elsősorban szlovákiai fellépést vállal a kórus.
A királyfai hangversenyt megelőzően a kórust, eddigi munkásságát Horváth Géza mutatta be. A felcsendülő kórusművekhez Józsa Mónika karnagy mondott bevezetőt.
A CD hanganyaga az angyali üdvözlet témaköréből népénekeket, motettákat és gregorián tételeket tartalmaz. „ A kedves hallgató ezen a CD-n a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának előadásában gazdag és nemes énekkincset lel az Angyali üdvözlet témájában. Józsa Mónika és Stauróczky Balázs karnagyok szakavatott keze alatt olyan tételek hangzottak fel, amelyek szemünk elé festik és szívünkbe vésik a Szent Megtestesülés csodáját.“ – írja a CD mellékletében Józsa Attila esperes-plébános.
A hangversenyen szép számban megjelenő helyieknek s azoknak a vágkirályfai lakosoknak, akik azóta meghallgathatták a CD-t ,külön ajándék, hogy a a hanganyagot a vágkirályfai templom harangjai vezetik fel. Szakavatatlanul is megállapíthatta mindenki, hogy a templom akusztikája kiváló. A szentmisén is közreműködő kórus minden felcsendülő énekével varázst hozott a hívők lelkébe. Az utána következő hangverseny, a tisztán csengő szólóénekekkel, a gregorián sajátos hangzásával elvarázsolt mindenkit. Mi sem bizonyítja jobban, mint az az igény, mely akkor többekben megfogalmazódott: miért is ne lehetne az ilyen zenei élményekből hagyományt teremteni.
A kórus nevében Józsa Mónika, karnagy megköszönte a falu esperesének és vezetésének a felvételhez nyújtott támogatását. Ezt követően kellemes hangulatú ebéd keretében Bergendi Ferenc, Vágkirályfa polgármestere elismerését fejezte ki a kórus minden tagjának.
Bergendi Mónika