Amikor jó volt jókainak lenni

   Cseng a telefon. Ismeretlen szám. Illedelmesen bemutatkozik, az ekecsi kultúrház vezetője. Volt a nagyabonyi citeratalálkozón, hallotta játszani a Pengettyű citerazenekart. Nagyon tetszett neki a műsoruk és szeretné őket meghívni egy nemzetközi folklórtalálkozóra. Újabb telefonok, egyeztetések, mehetünk. A helyszínen tárt karokkal várják a csoportot, mit segítsenek, nehéz a bőgő ugye, majd ők beviszik. Ki szomjas, ki éhes? De nemcsak a szervezők készségesek, a többi szereplő, bár idősebb generáció tagjai, rögtön barátként viselkednek. Az egyik magyarországi csoport máris elnézést kér, hogy az ő repertoárjukban jókaiakat kiéneklő, csúfolódó ének is van, nem verjük-e meg őket? A fellépés fergeteges siker, hiszen ki gondolta volna, hogy egy citerazenekar a népdalcsokron kívül Presser feldolgozást is előad. Szinte kórusban énekelik: milyen jó nekem, hogy vagy nekem. A Buba-maránál az asztalon dobolják a ritmust és táncra is perdülnének, ha lenne talpalatnyi hely. Az utolsó szám után – A moll- persze dübörög a vissza, vissza, vissza! Jó volt jókainak lenni.

   Jó volt jókainak lenni a citeratalálkozón Nagyabonyban, a Tavaszi szél vizet áraszt fesztiválon Dunaszerdahelyen, ahol a Cidrus citerazenekar is ezüst minősítést szerzett és ahol kiemelték, hogy nincs még egy falu, ahol két citerazenekar is működik.

   Jó volt jókainak lenni az éneklőcsoportok fesztiválján Dunaszerdahelyen, Patán, ahol, mint már annyiszor, a jókai Ezüst Ősz énekkar kiemelkedő teljesítményt nyújtott és a járás legjobb csoportjai közé sorolják őket. Legyünk büszkék rájuk.

-FA-