A helyi képviselőtestület és az Aldea Polgári Társulás advent minden vasárnapjára érdekes programmal várta a falu lakosait és az ide látogató vendégeket.
Az adventi ünnepségek az első vasárnapon a koszorú megáldásával és az első gyertya meggyújtásával kezdődtek. Utána a helyi kultúrházban karácsonyi vásárra került sor, ahol helyi és a közeli településekről érkezett tehetséges fiatalok mutatták be kreatív alkotásaikat, finomságokkal kedveskedtek, és természetesen nem hiányozhatott a forralt bor sem.
A második hét végén a Mikulás és segédei látogattak el kis községünkbe, ahol a gyerekek vidám énekekkel és versekkel fogadták a kedves nagyszakállút.
A harmadik vasárnap a jól sikerült vásár folytatása, mézeskalács sütés és díszítése jegyében zajlott. A hideg ellenére a negyedik vasárnapon is találkoztunk, ekkor a parkban. Az adventi koszorú négy gyertyájának lángjánál dalos ajkú asszonyaink karácsonyi énekekkel zárták az adventi időszakot.
Köszönet minden szervezőnek!
Takács Szilvia