Krasznay hadnagy emlékezései:
„Amíg a brigadéros segédjeivel a Vág felé ment egy század kíséretében, addig a többi századok a soóki kertek alatti gyepen letanyázott és élvezte a lakosság, leginkább a nők által oda kihozott friss, jó ivóvizet, sőt nagy mennyiségben kihordott élelmiszereket is, tej, vaj, kalács, szalonna, sajt. Amiért fizetést nemcsak nem követeltek, hanem el se fogadták, ha ezzel megkínáltattak.”
„Én már akkor a zászlótartó Vásárhelyi Dani hideglelősen Érsekújváron hátra maradván, mint czímzetes őrmester, helyettes zászlótartó voltam, s mint ilyen, a fegyveres gula vonal közepéhez támasztott zászló közelében sétálgattam, vizsgálva az ismeretlen község nagy terjedelmét, melynek a töllem mintegy 5-6-ig kertjén túl, a kertek alja sorjában, egy középnagyságú templom állott, melyet a gombja fölötti csillagról kálvinista templomnak ítéltem és feléje lépdeltem, de mielőtt idáig haladtam volna, a templom mellett kijött egy alacsony, kövérségre hajló termetű, csinos, kerek barna arczú, tömött fekete szakállú férfiú, hosszú fekete szövetű rokban, széles fekete szalma kalappal fején, és egyenesen felém tartott és köszönvén bemutatkozott, hogy ő Borza János helybeli református lelkész. Kölcsönös bemutatás után azonnal kérdezősködött arról, hogy befogunk-e szállásolni a községbe, vagy tovább utazunk. Mire én kijelentettem, hogy az körülbelül attól függ, hogy az előre nyomult század nem fog e ellenségre bukkanni, mely esetben utánuk fogunk menni, ellenesetben felállítják az előőrséget a Vágnál, s akkor azt hiszem 4 század elszállásol, mégegy pedig törsörségül kint marad. Erre a Vág felé haladók után nézve azt mondta, hogy még beletelik egy fél óra, míg a Vághoz érnek, addig megtehetném neki azt a szívességet, hogy bemennék az ő házához, mely a templom helyének utca felőli végén van, mert a felesége beteg és nem jöhetett ki a katonákat nézni, pedig nagyon vágyna egy magyar katonát látni. Én látva, hogy a Vágot még megtart még fél óráig elérni, reá bíztam egyik altiszt pajtásomra, hogy jeladás esetén rögtön értesítsen, bementem a papi lakba, hol a papnét, egy szép, de igen sápadt arcú fiatal nőt a tornáczon egy karos székben ülve találtam, aki bádjatt hangon ugyan, de szép fekete szemeinek felcsillanásából láthatóan örömmel fogadta és köszönte megjelenésemet és részemre valami olyan rétes féle süteményt hozatott. A pap pedig borért akart menni, de mivel meleg időben jó hosszú gyaloglást tevén el voltam melegedve, vizet pedig idő közben nem örömest ittam, arra kértem, hogy bor helyett adasson egy pohár hideg tejet, sőt ha lenne egy tányér aludt teje, amit azonnal megkaptam, és az nekem elfelejthetetlenül jól esett.”