A tüdőgyulladás

   A tüdőgyulladás a tüdőhólyagocskák (alveolusok), és/vagy a hólyagok közötti tér (intersticium) gyulladásos megbetegedése. Kiterjedése, kórokozói alapján számos fajtája kialakulhat, lehet lebenyes és gócos, okozhatják vírusok és baktériumok egyaránt, és vannak a korábban ismert kategóriákba nem sorolható, ún. atípusos előfordulásai is.

   A tüdőgyulladás nem egyféle betegség és többnyire nem egyféle kórokozó okozza. Általában a kórokozó belégzésével kezdődik, de néha véráram útján vagy a tüdő környékéről közvetlenül átterjedő fertőzések okozzák. A felnőttek tüdőgyulladását okozó leggyakoribb baktériumok a Streptococcus pneumoniae (pneumococcus), Staphylococcus aureus, Legionella pneumophila és a Hemophilus influenzae (utóbbi főként dohányzóknál). Különösen idős közösségekben, pl. szociális otthonokban fordul elő bizonyos bélben élő baktériumokkal (Klebsiella pneumoniae-val) történő fertőzés. A legsúlyosabb eseteket a Pseudomonas aeruginosa okozza. Vírusok, pl. az influenzavírus szintén okozhatnak tüdőgyulladást önmagukban vagy más kórokozókkal (pl. Staphylococcus aureus) kombinálódva. A Mycoplasma pneumoniae egy kizárólag sejthártyához tapadva életképes, önálló sejtfallal nem rendelkező ("atípusos") baktérium. Egy másik alsó légúti, atípusos baktérium a Chlamydia pneumoniae, mely sejtfallal szintén nem rendelkezik, és kizárólag sejtplazmán belül szaporodik, igénybe véve a gazdasejt enzimrendszerét. Az összes eset mintegy 40-60%-ában atípusos kórokozó is megtalálható. A korábbi felfogással szemben sem a tünetek, sem a radiológiai kép vagy a kórbonctani megjelenés alapján nem lehet következtetni arra, hogy melyik kórokozó felelős alapvetően a betegségért. Az alkoholisták, dohányosok, cukorbetegek, keringési elégtelenségben, krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedők veszélyeztetettebbek a tüdőgyulladás kialakulására. Az átlagosnál nagyobb a kockázat a gyermekek, a 65 év felettiek, az értelmi fogyatékosok, az ágyhoz kötött betegek és az immunrendszert károsító betegségben (pl. AIDS) szenvedők esetében.

   A tüdőgyulladás tünetei a magas láz, köhögés, mellkasi szúró fájdalom, ami lélegzetvételkor fokozódhat. A beteg légzése szapora, felületes, az érverés is szapora, ami a láz, bakteriális toxinok és légzési elégtelenség közös tünete. A betegeket gyakran köhögés kínozza, a köpet kezdetben kevés, később könnyebben ürül. A bő köpetürítés rendszerint megkönnyebbülést okoz. Régebben szokás volt a tüdőgyulladást típusos és atípusos formákra osztani a tünetek és a kórokozók alapján. Mivel a legtípusosabb pneumóniát az 1976-ban azonosított atípusos Legionella pneumophila okozza, továbbá, mert a tüdőgyulladás kórokozó flórája mindig vegyes, az elkülönítésnek nincs értelme.

A diagnózis felállítására két módszer ismeretes:

- Röntgen: A tüdőgyulladás diagnózisa mellkas átvilágításon, illetve kétirányú mellkas-felvételen alapul. Érzékenyebb módszerek, mint például a számítógépes rétegvizsgálat (CT), csak a gyulladás által elfedett daganat

- Bakteriológiai vizsgálat: Mivel a tüdőgyulladást kizárólag vegyes flóra okozza, a hagyományos módon nem tenyészthető, atípusos kórokozók az esetek 40-60%-ában jelen vannak, és a köpetből számos egyéb (pl. szájüregi) baktérium is kitenyészhet, a rutin gyakorlatban a tenyésztésnek nincs értelme. Ezért a tüdőgyulladás kezelése ma már szinte kizárólag tapasztalati ("empirikus") úton történik.

   A tüdőgyulladás kezelésében a világon szinte mindenhol az Amerikai Mellkas Társaság (Americal Thoracic Society) szakmai irányelvei érvényesek.

A kezelési protokoll 4 kockázati csoportra osztja a betegeket:

1. Egyszerű pneumónia esetén, fiatal, egyébként egészséges egyéneknél a javasolt kezdő antibiotikum az azitromicin.

2. Antibiotikumokkal szemben ellenálló Pneumococcus-fertőzés (DRSP = drug resistant streptococcus pneumoniae) lehetősége esetén azitromicin és cefuroxim vagy új típusú ("légúti" vagy "respirációs") fluorokinolonok adása javasolható.

3. Bizonyos bélben élő kórokozókkal való fertőzés veszélye esetén a félszintetikus vagy szintetikus, széles spektrumú - azaz egyszerre viszonylag sok kórokozóra ható - penicillinek atípusos baktériumokkal szemben is hatékonyak azitromicin vagy doxiciklin kombinációjában adva. Pseudomonas aeruginosa fertőzés gyanúja esetén a legnagyobb hatású penicillinek és származékai adandók együtt atípusos kórokozókkal szemben is hatékony azitromicinnel vagy doxiciklinnel.

   A Pneumococcus okozta tüdőgyulladás ellen védőoltás adható, mely az oltottak 70 százalékát megvédi a súlyos Pneumococcus-fertőzéstől. Azok számára javasolt, akik fokozottabban ki vannak téve a tüdőgyulladás veszélyének: tüdő- és szívbetegségek, károsodott immunrendszer, cukorbetegség vagy 65 éven felüli életkor esetén. A különösen veszélyeztetetteket 5-10 évenként újraoltják. A Hemophilus influenzae B törzse - amely szintén gyakran okoz súlyos gyulladásos megbetegedéseket, köztük tüdőgyulladást is - elleni védőoltás minden gyermek számára javasolt. A védőoltást három részletben, 2, 4, 6 hónapos korban adják.

   Ép immunrendszer és társuló tüdőbetegség hiánya esetén a prognózis jó, a betegek általában két hét alatt teljesen meggyógyulnak. A gyógyulást elsősorban a szubjektív panaszok mérséklődése alapján mondhatjuk ki, mert a röntgenkép a gyógyulást követően is, sokáig pozitív marad

MUDr.Czellárik Mária