A tudákos öregapó meg a varangyos béka

   Hol volt, hol nem volt, élt a faluban egy tudákos öregapó. Értett a szemmel veréshez meg a ráolvasáshoz egyaránt. A falubeliek úgy tartották, hogy egyenesen az ördögök fejedelmével cimborál. Hogyha lehetett, messziről elkerülték.

   Történt pedig, hogy egy rakoncátlan úri gyerkőc követ hajított az aggastyánra. Az ártatlannak tűnő kődarab a karján találta el a szerencsétlent.

Hát lássatok csodát!

   Ahol a kő megsebezte az öregapót, azon a helyen nőtt ki egy csúnya varangyos béka a siheder karján. Szaladt is panaszkodni az anyjához, a paphoz, a kuruzslóhoz, de a varangyot egyik sem tudta eltávolítani. Hiába vágták le késsel, újabb béka nőtt ki azon minutumban.

Mígnem azután a falu bolondja így kiáltott az összecsődült tömeghez:

Márpedig a mihaszna kölkön csak a tudákos öregapó segíthet, ha ugyan segíteni akar.

   Fanyalogtak ezen a fiú szülei, de mit volt mit tenniük, megszívlelték a bolond tanácsát. Elmentek tüstént a tudákos házához, hogy a segítségét kérjék. Az öregapó elmosolyodott. Amikor aztán maga a fiúcska kért bocsánatot, csettintett egyet az ujjával, s a varangyos béka úgy eltűnt, mint a kámfor. A fiú később szorgalmas emberré vált, azt mesélik, hogy híres orvos lett valahol a nagyvilágban. Hogy hova tűnt a varangyos béka? Hát azt senki sem tudja, hacsak nem a félnótás bolond, akiről köztudott, hogy a falu leggazdagabb családja fogadta meg a tanácsát. Azóta bor és pálinka helyett vizet iszik a szerencsétlen. Amikor dödög vagy dünnyög, azt mondják, varangyos béka kuruttyol a vízzel telt gyomrában.

Fellinger Károly: Hajléktalan búzavirág