A rostok szerepe az étrendben

   Az élelmiszerek tárgyalásakor sok esetben a tápanyagokra helyeződik a hangsúly és a ballasztanyagok (rostok) szerepe háttérben marad. Ez némiképpen érthető is, hiszen szervezetünk számára gyakorlatilag a fehérjék, szénhidrátok, zsiradékok, vitaminok és ásványi anyagok képezik a működés, fennmaradás alapját. Nem szabad ugyanakkor elvonatkoztatni az emészthető tápanyagoktól a rostanyagokat, mivel ez utóbbiak is szerepet kapnak az emésztés és felszívódás folyamatában.

   A rost- vagy ballasztanyagok tulajdonképpen olyan szénhidrátok, amelyeket szervezetünk nem képes emészteni. Látszólag felesleges "hézagtöltő" komponenseknek tűnnek, valójában azonban szinte létfontosságúak. Részt vesznek a teltségérzés kialakításában, ezzel csökkentik a túltáplálkozás (hiperkalorizáció) valószínűségét.

   A teltségérzés – bizonyos fokig – még akkor is megmarad, amikor az elfogyasztott élelem nagy része már továbbhaladt a gyomorból a bélrendszerbe. Ez a rostok felszívódás- és vércukorszint szabályozó mechanizmusából fakad. Az éhségérzet összefüggésben van a vércukorszintünkkel. A rostanyagok egyenletessé teszik a cukrok felszívását, így az étkezés utáni vércukorszint emelkedés illetve csökkenés lassabb, elhúzódóbb görbét mutat. Emiatt még néhány óra múlva is viszonylag "jóllakottnak" érezzük magunkat, és a következő étkezés előtt jelentkező éhségérzet sem lesz váratlan és "remegésszerű". A rostok ilyen értelemben kiegyenlítik a felszívódáskor bekövetkező kilengéseket, és egyenletessé teszik az egyszerre nagyobb mennyiségben felszívódásra váró anyagok (cukrok) vérbe jutását. Amennyiben az étrend rostban szegény vagy rosthiányos, a felszívódáskor jelentkező cukortöbbletet a hasnyálmirigy által termelt inzulin osztja el, amely azonban jelentős többletmunkát ró az amúgy is "túlterhelt" emésztőszervre. A rost, ilyen megközelítésből, tehermentesíti a hasnyálmirigyet és kiegyensúlyozottabbá teszi a felszívódást.

   A teltségérzés és szabályozás mellett meg kell említeni a rostok megkötő képességét is. Jellegükből adódóan saját tömegükhöz mérten négyszeres mennyiségű vizet képesek megkötni. Ilyen módon segítik megelőzni a székrekedéses tüneteket, feltéve, ha a rostban gazdag étrend bevitele mellett megfelelő mennyiségű folyadékot is fogyasztunk. Ellenkező esetben (vízhiány esetén) a rost nem tud vizet felvenni, megduzzadni, így még rosszabb helyzet állhat elő, mint ami korábban volt.

   A rostok nemcsak vizet képesek megkötni, hanem az emésztés során természetszerűen képződő káros termékeket is. Korunkban, amikor a nagymértékű fehérjefogyasztás különösen elterjedt, még fontosabb lenne a rostok megkötő hatásának előnyeit felhasználni. A fehérjék lebontásakor előálló nitrozo-vegyületek károsíthatják a bélfalat és megterhelhetik a kiválasztó szerveket. A rosthiányos étrend miatt sokkal több káros komponenset kell semlegesítenie a szervezetnek. Amennyiben rost is jelen van, a lebontási termékek egy részét a ballasztanyag megköti, így tulajdonképpen már nem jelentenek veszélyt a bélfalra és nem is igényelnek különösebb kémiai transzformációt, méregtelenítést. Ilyenkor a kiválasztó szervek (máj, vese) is könnyebben tudnak dolgozni, és a vastagbél nyálkahártyája sincs kitéve kockázatnak (vastagbélgyulladás ill. – daganat). Megemlítendő, hogy az epesavak a vastagbélben káros, adott esetben karcinogén (rákkeltő) anyagokká alakulhat át a bélflóra tevékenysége által. A rostok ezeket is hatékonyan képesek megkötni, így ezek hatástalanná válnak.

   Külön kiemelendő a koleszterin megkötő funkció, ami a keringési rendszer működését befolyásolja. A rostanyagok nem engedik a koleszterint visszaszívódni a béltraktusban, ezáltal csökkentik a szérumkoleszterin szintet.

   Mindezekből adódóan a túlsúlyosak, cukorbetegek, emésztési problémákkal küzdők, aranyérbetegek és a keringési betegek számára is igen hasznos a rostban gazdag étrend. De milyen ételek tartalmaznak rostot? A teljes kiőrlésű lisztek, a barna kenyér, a natúr pelyhek (zabpehely, rozspehely), olajos magvak (dió, napraforgómag, mandula, tökmag), a lenmag, a lencse, sárgaborsó, a főzelékfélék (káposzta) és a nyers gyümölcs és zöldségfélék mind magas rosttartalommal bírnak. Párolás, főzés hatására a rostok egy része elveszíti értékét (megpuhul), ezért a nyers fogyasztás hasznosabb. (A finomított termékek, mint a fehérliszt, fehérkenyér, fehérrizs, tésztafélék, cukrászati készítmények, növényi olaj alig tartalmaznak élelmi rostot, a húsfélék és tejtermékek szintén rosthiányosak.)

   A rostok csoportján belül többféle alcsoport létezik. A pektin a vízoldható, míg a cellulóz a nem vízoldható rostok csoportjába tartozik. Idősebb korban a pektintartalmú élelmek (alma, almakompót, banán, narancs, zabkorpa, zabpehely, lenmag) hasznosabbak, mivel megduzzadva nem irritálják az érzékenyebb nyálkahártyát. A cellulóztartalmú búzakorpa, nyers zöldségfélék nagyobb mechanikai hatással vannak a bélfalra, így fokozhatják a már meglévő gyulladást vagy fekélyt. Az érzékenyebb emésztőrendszerrel rendelkezőknél emiatt sem javasolják a sok rostanyagot. (Pl.: gyomorfekély, bélgyulladások, bélrendszeri daganat, stb.)

   A túl sok rost fogyasztása hátrányos lehet. A korpatermékek elterjedésével sokan önmagában kezdték fogyasztani a búzakorpát, vagy egyéb termékeket. A sok rost puffadást, rossz közérzetet okozhat, mivel a bélbaktériumok több anyagcsereterméket képeznek ilyenkor. Megzavarhatja a felszívódást is a megkötő hatás révén, ugyanis a rostok tápanyagokat, ásványokat (kalcium, vas) is megköthetnek a káros anyagok mellett. Gyermek és fiatalkorban a fejlődés lelassulhat, a beépülés, növekedés elmaradhat a normálistól a sok rost miatt. Éppen ezért itt is a szélsőségmentes, józan szemléletmód kell érvényesüljön: ne túl keveset és ne túl sokat. Amennyi a teljes gabonamagban, gyümölcsben vagy zöldségben van, annyi éppen optimális. A hozzáadott korpa nem biztos, hogy mindig előnyös, hiszen – ne felejtsük el: jóból is megárt a sok!

MUDr. Czellárik Mária