Mindenekelőtt engedjék meg, hogy megköszönjem a kedves meghívást az idei Juniálisra és egyben tisztelettel köszöntsem a jelenlévőket.
Ez a mai rendezvény esély arra, hogy tanárok, diákok és szülők oldottabb hangulatban találkozhassanak, nyíltan beszélgethessenek ezért én is ilyen hangnemben bocsájtom közre gondolataimat.
Először is szeretnék köszönetet mondani a pedagógusi karnak az idei eredményekért. Megannyi versenyen sikerrel szerepeltek falunk diákjai, melytől nincsen jobb motiváló erő a jövőre nézve. Ez egyben bizonyítja azt is, hogy ez a közeg alkalmas arra, hogy a gyerekek tehetsége megmutatkozzon és, hogy fel tudják venni kortársaikkal a versenyt.
A tények azonban arra figyelmeztetnek, hogy reálisan szemléljük helyzetünket. A szünidő ellenére megnyugodnunk és az érdemeink babérjain elpihennünk nem lehet. Az idei év színvonala bíztató ugyan, de ennél többre van szükségünk ahhoz, hogy ez a jövőben is így maradhasson. Össze kell fognunk és felelősségteljesen kell cselekednünk: a község vezetősége mindenben támogatja az iskolát, ezért kérem a pedagógusokat, magatartásukkal és munkájukkal példaként álljanak szülő és gyerek előtt egyaránt; a szülők pedig, hogy lássák be, hogy az iskola léte és egyben sokkal több is végveszélyben van. Ha a gyerekeink nem járhatnak szülőfalujukban iskolába, esetleg nem tanulhatnak anyanyelvükön más felnőttek lesznek, akik számára kevésbé lesz fontos megmaradásuk, falujuk, gyökereik. Szervezeteinkből elvész az utánpótlás, így a közösség társadalmi élete jobb esetben átalakul, rosszabb esetben teljesen megszűnik. Szüleik értékrendjét nem követik majd, így a jellemző generációs szakadék még mélyebbé, még radikálisabbá válhat.
Borúlátó kép ez, azonban most még nincs késő! Az érveket és a kockázatokat felvázoltam. Ezek után csak bízni tudok, abban, hogy szavaim súlyának mértékét mindnyájan átérzik, ezért döntésük nem lesz kérdés. A falu vezetősége számára kiemelten fontos a szülők elégedettsége, ezért a jövőben minél inkább számítunk arra, hogy őszinte véleménynyilvánításukkal elősegítik törekvéseinket.
A jövő azonban most kezdődik! Most van szükségünk leginkább a támogatásra, most kell az iskola mellé álljanak, hogy az iskola is önök, gyerekeik mellett tudjon még hosszú évekig állni. Ezért kérem Deáki község lakosait, minden tisztelt szülőt, hogy a helyi alapiskolába írassa be gyermekét és higgye el, hogy lánya, fia a legjobb helyen és a legjobb módon sajátíthatja el az alapokat, melyeket a jövőjében kamatoztathat és bármikor emelt fővel vállalhat. Valamint kérem a tisztelt szülőket, amennyiben munkájukkal tudnak az iskola helyzetén javítani, tegyék meg azt, mivel saját gyermekeik körülményein javítanak ezzel, akiknek így példát is mutatnak helytállásra, intézményeink, a közösség és község tiszteletére. Szerveződjünk egységgé, melynek a legjobb módja, hogy a szülői szövetség képviselőin kívül minden szülő támogassa ötleteivel és vállalásaival az iskolát, karöltve annak minden egyes dolgozójával és a község vezetőségével. Szervezetten lépjünk fel a közös jó érdekében, beszéljünk a problémákról nyíltan, őszintén és keressük a megoldásokat, mert azok igenis vannak. Gyakrabban szenteljenek időt és teret a közös találkozásokra, beszélgetésekre, valamint rendezvények rendezésére, mellyel prezentálhatják az iskola és diákjai valós érdemeit. Deáki nagy község tehát az iskola automatikus velejárója. A körülmények, az iskola épülete és az anyagi feltételek jelenleg szűkösen ugyan de adottak. Ezért fontos az, hogy az alapiskola vezetősége folyamatosan pályázzon. Keresse az anyagi és az oktatás minőségét javító lehetőségeket, ahogyan azt a falu vezetősége is teszi. Rengeteg a lehetőség és csak az akaraton múlik mennyire is élünk azokkal. Részemről ez az a néhány javaslat melyben az eredményesség kulcsát látom.
Az ország vezetésének sajnos nem prioritás a falusi, főként a magyar falusi iskola. 250 iskolából 100-nak a léte veszélyben forog. Az utolsó pillanatig azért fogok harcolni, hogy mi ne legyünk egyek közülük… azonban egyedül erre nem vagyok elegendő. Összefogással a cél nem lehetetlen. Fenntartható és folyamatosan fejleszthető iskolát látok, remélek és szeretnék Deáki községben a jövő generációinak adni. Kérem, támogassák törekvésemet közös felelősségünk teljes tudatában!