Komrhel Milan Farkasdon élő kisállattenyésztő. Országos és nemzetközi kiállítások, bemutatók győztese több kategóriában. Tenyészetét országos szinten ismerik, becsülik és keresik. Tanácsait régi tenyésztők és szakemberek is megfogadják.
„A kisállatok, madarak tenyésztése iránti vonzalom már gyermekkoromban kialakult bennem. 1977-től tagja vagyok a Taksonyi Kisállattenyésztők Egyesületének. Kezdetben nyulak (nagy és kis csincsilla, színes törpenyúl) tenyészetével foglalkoztam, majd Galántára költözésünk után aprómadarak nevelésével kellett folytatnom hobbimat, helyszűke miatt. Kanárikat, zebrapintyeket tenyésztettem, velük kezdtem különféle versenyekre, kiállításokra járni. Néhány év elteltével a legnagyobb versenyek eredményes résztvevője lehettem. A 80-as és 90-es évek Ornita elnevezésű, Pozsonyban megrendezett nemzetközi madárkiállításainak helyezéseit és győzelmeit már nem tudom számon tartani.
Jelenleg nyulak és galambok tenyésztésével foglalkozom. 140 nyulam, 100 galambom és 2 pár kanárim van. A galambok közül a Kingek-, a Rakovniki bukó-, a Budapesti magasröptű- és a Práchensky Kánik fajtákkal foglalkozom.
Az odafigyelés, a gondoskodás, a kitartó munka, a nevelési módszerek keresése az én esetemben is meghozta az eredményeket. Regionális és országos bemutatókon sikerült számos nagyszerű eredményt elérnem. Sok-sok győztes nyulat, galambot, kismadarat neveltem, amelyek később egy új tenyészet alapítói lettek nálam, vagy új gazdáiknál.
Az ilyen tevékenységnek hétköznapi oldalai is vannak. Napi egyszeri etetés, a ketrecek, ólak, röptetők heti tisztítása, a betegségek megelőzése, a tenyészet gondozása, szaporítása. Hála Istennek, a több mint 50 év alatt olyan tapasztalatokra tettem szert, hogy magam tudok gondoskodni még az esetleg megbetegedett állataimról is, sőt legtöbbször természetes gyógyszermentes kezeléssel segíttek a bajbajutottakon.
A takarmány és a gyógyszerek biztosítása, a kiállításokon való résztvétel már a tevékenység anyagi részét jelenti. A költségeket eladásból biztosítom. Nyulaim és galambjaim kelendők, hiszen stabil, kitűnő fajtájú és nevelésű a tenyészetem. Az egyes versenyekről ismerik az állataimat és madaraimat szerte az országban, de a határokon túl is. Természetesen én is rendszeresen vásárolok új egyedeket frissítés céljából.
A legsikeresebb versenyeim közé a 2009-ben és 2010-ben megrendezett EU-s nemzetközi kiállítás, a 2010-ben megrendezett Fiatal és felnőtt kisállatok kiállítása volt Nyitrán az Agrokomplex vásár keretében. A három megmérettetésen 6 Champion címet és 8 Szlovák bajnoki címet (a Szlovák bajnoki címmel a tenyészetet díjazzák) gyűjtöttünk össze.”
Komrhel Milan nem született farkasdi, de már 18 éve él a településen. Szívesen közreműködne egy kisállattenyésztőket tömörítő szervezet alapításában, annak munkájában. Tanácsaival sokat segíthetne a kezdő, haladó vagy csak hobbi szinten kisállatokkal, madarakkal foglalkozó fiataloknak, fiatalabbaknak. Szerénysége, türelme és munkabírása példamutató, kapcsolatai révén és egész tevékenységével Farkasd község jó hírnevét ő is öregbíti a világban.