A tardoskeddi Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában immár hat éve működik a Rezeda bábcsoport.
A 2013/2014-es iskolai évben ismételten egy különleges magyar népmesét dolgozott fel a szorgos kis csapat, melynek címe: A KISKONDÁS. Az év folyamán rendszerességgel, nagy odaadással készültek a diákok. Az első találkozások alkalmával megismerkedtek e tanulságos mese történetével, amelyet az úgynevezett olvasópróbák követtek. Fokozatosan elkészültek a mutatós botbábok. A rezedások a díszlet készítésébe is tevékenyen bekapcsolódtak. Hihetetlen gyorsasággal épült fel a királyi palota, és foglalták el a kis bábosok meseországot. A lelkes csoport dolgozott, csiszolgatta a szép mesét, míg végre elérkezett a várva várt nap, amikor bemutatták munkájuk gyümölcsét a nagyközönségnek. Elsőként a község által szervezett gyermeknapon mutatkoztak be. Fellépésük nagy sikernek örvendett. Ezt követően az alapiskola diákjait kápráztatták el, majd Tardoskedd község magyar ajkú óvodásainak is kedveskedtek a mesejátékkal. Végül, de nem utolsó sorban, szüleiket, nagyszüleiket, családtagjaikat varázsolták el e tanulságos mesejátékkal.
A Rezeda bábcsoport ismét egy nagyon sikeres, tartalmas évet zárt. Reményeink szerint a kitartás, lendület, amely a kis rezedásokat jellemzi, még sok szép bábelőadást eredményez majd.
Visszatekintő – eddigi műsoraink 2008-tól:
Amikor a tél is fázott..., Mint sót az ételben..., Csipkerózsika..., A királykisasszony cipője..., Szóló szőlő, mosolygó alma és csengő barack..., A Kiskondás...
Mgr. Bíróczi Renáta, a bábcsoport vezetője