A körzeti jelleggel működtetett szlovák teljes szervezettségű iskola
A vízkeleti szlovák iskolát az oktatási hatóságok 1967-ben hozták létre a kistérségbe betelepített, betelepülő szlovák családok gyermekei számára. A hat községre kiterjedő központi iskola, azért került be a tanulmányba, mert működése hasznos tanulságokat is hordozhat a 2013. december 4-i törvénymódosítást követően. A központi szlovák iskola diáklétszáma csak részben tükrözi az egyes települések szlovák lakosságának nemzetiségi arányát, mivel az intézmény a vegyes családok, de még a magyar családok gyermekei számára is lehetőséget teremtett a szlovák nyelvű oktatásban való részvételre. Az iskola két tanévre vonatkozóan rendelkezésünkre álló diáklétszámainak alakulása Vízkelet esetében jelentős, Hidaskürt esetében csökkenést, míg Kosútnál egyértelmű, Feketenyéknél enyhe növekedést mutat. A csökkenés mindkét településen a magyar óvodák munkáját, illetve az iskolavezetésekben és az önkormányzatokban történt változások hatását tükrözik. Kosúton a szlovák óvodai csoport erősödése, Feketenyéken az iskola munkájával kapcsolatos szülői elégedettség csökkenése is hatással van a diákszám módosulásaira. Feketenyék esetében a galántai iskolába történő beáramlás jelzi az iskola működtetésével kapcsolatos gondokat.
Speciális iskolák
A sajátos nevelési igényű gyermekek integrációján kívül a járásban is lehetőség van a tanulási, viselkedési és a rossz szociális háttérrel rendelkező gyermekek speciális intézményekben való oktatására. A speciális iskolák diákjainak jelentős hányada roma diák. Mivel a járásban a roma diákok száma Jókán és Tallóson számottevő, a járási székhelyen kívül ezeken a településeken alakultak ki és ma is működnek speciális oktatási intézmények. A galántai speciális iskolában magyar tanítási nyelvű csoport nincs. A 2013/14-es tanévben a tallósi magyar speciális iskolában 27 diák tanul, míg a jókai speciális iskola magyar osztályába 8 diák jár.
Az alapiskolák végzős diákjainak továbbtanulási lehetőségei a járás középiskoláiban
A járás magyar alapiskolát végzett diákjainak lehetőségük van a járás területén középfokú tanulmányaikat magyarul folytatni a Galántai Kodály Zoltán MTNy Gimnáziumban, a hidaskürti és a diószegi magán szakközépiskolákban, illetve a megyei fenntartású Műszaki Szakközépiskola magyar osztályaiban.
Pék László tanulmányából