A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2014-ben elemzést készített a magyar iskolák hálózatáról, az intézményrendszer hiteles állapotainak feltárása céljából. A tanulmány járásunkat érintő anyagát Pék László készítette el. Az ő általa legfontosabbnak tartott részeket lapunk márciustól kezdődően folyamatosan közli. /Kapcsolat: www.szmpsz.sk/
A Galántai járás iskolái
Nagyfödémesen a lakosság 63,6%-nyi magyar aránya mellett a szlovák iskolába kétszer annyi diák jár, mint a magyar iskolába. Ez a folyamat már a hetvenes évektől kirajzolódó tendencia. A 89-es változásokat követően az iskolavezetések erőfeszítései nyomán (az iskolaépület felújítása, névfelvétel, stb.) a nagyfödémesi alapiskola jövője biztatóbb képet mutat, amit a falufejlesztés a lakásépítésekkel is hathatósan segített. A magyar óvoda kiváló munkája, programjai, a szülőkkel folytatott kapcsolattartás segíti a gyermekek továbblépését a magyar iskolába. A Pázmány Péter Alapítvány támogatásával vásárolt iskolabusszal néhány évig a községhez tartozó apró településekről (Szőgyén, Hajmás) utaztattak be magyar iskolába diákokat. Jelen helyzetben ez az iskolabusz – eredeti rendeltetésétől eltérő módon – egy-két diák kivételével a szlovák iskolába szállítja a diákokat. Földrajzi helyzeténél fogva a nagyfödémesi iskola csak a helyi diákokra számíthat. Az iskola és szomszédságában az óvoda épület felújított. A magyar és a szlovák óvoda, illetve a magyar és a szlovák iskola külön igazgatással bírnak. Mind a négy intézmény él az irányítás szabadságával. Az egymás munkájának a megbecsülése mellett, a diákok megszerzése terén egészséges rivalizálás alakult ki az intézmények között, mely magyar szempontból kedvező tendenciát mutat. Míg a szlovák iskolába 2,24-szer több diák jár, mint a magyar iskolába, addig az óvodások esetében ez az arány csak 1,29-szeres. Amennyiben ez a kedvező változás az elkövetkező években az iskolák esetében is megmutatkozik, az iskola jövője diáklétszám tekintetében biztosítottnak tűnik.
A jókai magyar alapiskola felújított épületben van együtt a szlovák és a speciális iskolával. Az épület gondnokságát a 2011-ben zajlott átépítés óta a szlovák iskola igazgatója látja el. Ez a változtatás az iskolaátépítéshez szükséges EU pályázati támogatás megszerzése miatt született, és a cselelekvési szabadság alacsonyabb fokát jelenti a magyar iskola vezetése számára. Az önkormányzat személyi összetétele és a polgármester kiállása jelenthet garanciát a magyar oktatás fejlesztéséhez az elkövetkező időszakban. Az 59,2%-os magyar lakossági aránnyal bíró településen a romák a lakosság negyedét alkotják. A roma diákok kisebb számban látogatják a magyar tanintézményt, kb. 90%-uk a helyi szlovák iskola diáklétszámát növeli. (A szlovák iskolából ezért a nem roma szülők egy része gyermekét a szomszéd településekre, Nagyfödémesre vagy Szencre utaztatja.) Az önkormányzat által fenntartott közös óvoda nem tud jelentősebb hatással lenni a magyar iskola diáklétszámának megtartására. A fővárosi munkalehetőségek, a pozsonyi lakosság kiáramlása és a beruházási zóna (golfpályák, gazdasági aktivitások, szolgáltatások) közvetlen közelében fekvő település lakossága körében jelentős mértéket ölt az asszimiláció is, mely a népszámlálási adatokban 9%-os csökkenésként jelentkezik. Ez a magyar és a szlovák intézményekbe járó diáklétszámokban is jelentkezik. A szlovák iskola diákjainak száma 1,42-szerese a magyar iskola diákjainak, az óvodások vonatkozásában ez az arány még nagyobb, 1,61-szeres.
A magyar iskola diáklétszámának növelését elsősorban a magyar és a roma szülők iskolaválasztása határozza meg a jövőben, melyre az óvoda beiratkozási programja lehet kedvező hatással. El kell érni az óvodának a magyar iskolával való szorosabb együttműködését, illetve mérlegelni az óvodák nevelési nyelv szerinti kapcsolódását az iskolákhoz.
Hidaskürt bár közlekedési szempontból kedvező helyzetben van, a szomszédos falvak diákjai nem növelik eléggé az iskola diáklétszámát. A feketenyéki felső tagozatos diákok nem részesítik előnyben a hozzájuk közelebb eső hidaskürti iskolát, hanem továbbutaznak a további 6 km távolságra eső galántai iskolába. A Hidaskürttel összenőtt Vízkeletről a felső tagozatos diákok harmada ugyancsak ezt teszi. A 2012/13-as tanévben ez a feketenyéki diákok esetében 23, a vízkeletiek esetében 9 diákot jelentett. Újabban mindkét településről az alsó tagozatos diákok is szép számmal a galántai iskolát látogatják, így a galántai iskola előnybe helyezése veszélyeztetett helyzetbe sodorta a hidaskürti iskolát. Az elmúlt néhány évben az iskolavezetés személyi összetételének változásai is befolyással voltak az iskolai munka nyugodt légkörére. Az iskola és az óvoda felújított épülete szép környezetben fekszik, sportpályával és tornateremmel rendelkezik. Az óvoda az iskola keretében működik. A községben nincs szlovák óvoda, sem iskola.
Az iskola vezetése a minőségi munka megerősítésével, illetve a feketenyéki és a vízkeleti felső tagozatos diákok és szülők bizalmának megnyerésével alapozhatja meg jövőjét.
Pék László tanulmányából