A csordáslegény három botja

   Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy bátor csordáslegény. Hogyha még nem említettem volna, ennek a legénykének olyan kacskaringós volt az esze járása, hogy még a Kis−Duna is megirigyelte. Mint a legtöbb csordásnak, jó étvágya volt ennek a legénykének is.

   Amint a szalonnát falatozta éppen, s vágott hozzá a frissen illatozó kenyérkéből, tekintete legtöbbször az ég csordására, a vén holdra tévedt.

   Ábrándos hősünk mégsem az ég csordásának, hanem az atyaúristen kenyerének vélte a holdat. Ha hiányzott belőle, úgy gondolta, őszentsége szelt belőle vacsorára.

   Mégis a három furkósbotjáról és nem az étvágyáról volt híres−neves a mi csordásunk. Az egyik bottal reggel, a másikkal éjjel őrizte az ökörcsordát. Mire volt a harmadik botja? Bizony az ördögöt szokta volt elnáspángolni vele az agyafúrt legényke. Erre olyankor került sor, amikor az ökrök úgy eltűntek, mintha csak a föld nyelte volna el valamennyit. Ilyenkor a legényke megharagudott, nagy hirtelen lerántotta magáról a tündérektől kapott szűrkabátot, s az égnek dobta. A hold és a nap fényéből szőtt kabát egyenesen az ördögre hullott. Ez kellett csak a csordáslegénynek. A harmadik bottal ütlegelni kezdte a szűrkabátot, amúgy magyarosan. Nyögött is alatta az ördög, hogy majd' belészakadt. Addig ütötte a legényke, amíg az ökrök mind egy szálig a kamrába nem termettek. Majd' elfelejtettem, a három furkósbotot meg az ördögfogásra szőtt kabátot egyenesen Tündér Ilona ajándékozta a csordáslegénynek, amikor a legény kiszabadította őt az iszapból meg az ingoványból.

   Volt is becsülete a legénynek. Idővel megházasodott. Elvette a falu legszebb és leggazdagabb lányát. Csodálkozott persze a falu apraja és nagyja, hogyan is engedhette ezt a leány gonosz és minden hájjal megkent mostohája. A minap erre is fény derült.

   Az égig érő vadkörtefák mellett járva, egy vidám pacsirta énekére lettem figyelmes. A pacsirta éneke elárulta, hogy a csordáslegény harmadik furkósbotja a gonosz mostohák ellen is használható.

   Hát ekképp adta be a derekát a leány mostohája.

Fellinger Károly: Hajléktalan búzavirág