2009 szeptemberétől működik a tardoskeddi Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában a REZEDA bábcsoport. Fontos megemlíteni, hogy ezt megelőzően, közel harminc évvel ezelőtt, iskolánk már büszkélkedhetett egy nagyon sikeres bábcsoport - a „Vadrózsa“ - működésével. A csapat vezetője Sánta Mária tanító néni volt, aki abban az időben az iskola tehetséges, aktív pedagógusaként tevékenykedett. A nyolcvanas években a Vadrózsa bábcsoport rendszeres résztvevője, díjazottja volt a Duna Menti Tavasz országos döntőjének. Visszatérve a jelenbe, immár érthető, hogy a REZEDA miért is szeretne e híres kis csapat méltó követőjévé válni. Reméljük, jó úton járunk, bízunk abban, hogy az idő, a kitartó munka, a színvonalas előadások és bemutatók minket igazolnak majd.
A bábozás egy egyszerű, színes, varázslatos művészeti ágnak tűnik. A diákok idővel rádöbbennek arra, hogy milyen nehéz, fárasztó, szorgos munkát igénylő feladat az övék. A 2014/2015-ös iskolai évben immár hetedik éve, 23 diákkal látott neki a csoport a munkának. Heti egyszeri alkalommal képezik magukat hivatásos kis művészekké a gyerekek. A szorgos válogatást követően egy közismert népmesére, A csillagszemű juhászra esett a választás. Először a mese felolvasása zajlott, majd a diákok megtekintették a választott mese rajzfilmes feldolgozását. Ezt követően a szerepek szétosztására került sor, amelyet az olvasópróba kísért. Jelenleg a bábok és a díszlet elkészítése folyik. Vidám hangulatban zajlik a munka, ha ezt munkának lehet nevezni. A játék legérdekesebb része ezután következik. A gyerekek kezében életre kelnek majd a mesefigurák. Mindenki másképp lehel életet az általa megformált mesealakba. Figyelnek egymásra, csiszolgatják a mesét, és egy napon majd úgy érzik...... “készen állnak“ a mese bemutatására.
Bár mindnyájan tudják, hogy a munka nagy része még előttük áll, mégis a bábozás varázslatos világának köszönhetően ezt a csapat minden alkalommal boldogan, könnyedén éli meg. Reményeik szerint júniusban egy újabb fergetes bemutatóval kápráztathatják majd el diáktársaikat, az óvodásokat, drága szüleiket, és kívánhatnak közösen a mesebeli felséges királynak „EGÉSZSÉGÉRE!!!!!!“ .
Bíróczi Renáta, a bábszakkör vezetője