60 év távlatából

   Lassan feledésbe merülnek az 1950-es évek történései, amely időszak mély nyomokat hagyott az emberi emlékezetekben, visszatükrözve az átélt eseményeket, családi történéseket.

   A közelmúltból még ott élnek a képek községünk, Nemeskajal lakosságcseréjének eseményeiről, amelyek megváltoztatták, meghatározták falunk további életét. Ugyanis 1947 tavaszán a jegyzék szerint Magyarországra telepítettek 71 kajali lakost, Magyarországról Nemeskajalra pedig 69 lakos települt át. Ez a tény nagyban befolyásolta falunk életét, mert az idegenek, akik új hazát találtak, átvették a község irányítását.

   Az akkori politikai helyzet még Sztálin 1953. március 5-i halála után is a megfélemlítés szellemében határozta meg a települések működését. Így történt meg Kajalon, hogy hárman kerültek katonai kényszermunkára, rendkívüli katonai gyakorlatra, katonai behívóval. A község akkori vezetésének kezdeményezése alapján Csillag István, Szépvölgyi Lajos és Kiss Lajos volt az a három polgár, akik nem feleltek meg az akkori politikai és társadalmi követelményeknek, politikailag nem voltak megbízhatók.

   Mindez 1953 február végén történt. Én hét éves voltam, István öcsém három és fél éves. Édesanyám a harmadik gyermekét várta, aki 1953. április 16-án, Száraz néni – bábasszony segítségével jött világra, és a Jenő nevet kapta. Édesanyánk, született Osztényi Julianna akkor 31 éves volt. Egész családunkat sokkolta a katonai behívó, amely rendkívüli katonai gyakorlatra szólt.

   A katonai napiparancs szerint apánk 1953. február 28-án jelentkezett a PTP 64. varnsdorfi 6-ik katonai egységnél. Munkaszolgálatosként a fakitermelésben, kőbányában és építkezéseken dolgozott. Édesanyánk egyedül maradt a két fiúval – velünk –, és a babával, nagy áldozatot és felelősséget vállalva ezzel. Apa nélkül Osztényi Bözske nagynéni segített a mindennapi teendőkben. Főképpen a szülés után volt szükség a segítségére. Máig is emlékszem arra a felejthetetlen madártejre, amelyet nekünk készített.

   Közben, ahogy teltek – múltak a hónapok, anyám hétről hétre követelte apánk hazaengedését a falu vezetőinél. Egy év elteltével, 1954. január 17-én apánkat áthelyezték a PTP 65-ös dolné-životicei 6-ik egységéhez. A levéltári adatok szerint a község tanácsa többször is tárgyalta édesanyánk követelését, apánk hazaengedését illetően. A politikai helyzet változása után megszüntették a katonai kényszermunka – táborokat. Apánk 45 éves volt akkor, 14 hónapot töltött távol katonai munkatáborban. Sokszor emlegette sorstársait, akik papok, jegyzők, tanult emberek voltak és politikai megbízhatatlanságuk miatt kerültek a munkatáborba.

   A sors úgy hozta, hogy apánkat 14 hónap elteltével az öcsém, Jenő egy éves születésnapjára engedték haza véglegesen, 1954. április 15-én. Családunk legszebb születésnapi ajándéka volt ez, ennek már 60 éve.

Szüleimre, családomra és szülőfalumra, Nemeskajalra emlékeztem.

Csillag Endre, 2014. március 15., Vecse