Néhány szó a Szent Koronáról és a koronázásról

   Elődeink már a honfoglalás előtt megismerkedtek a kereszténység keleti /konstantinápolyi/ és nyugati /római/ irányzatával, csakúgy mint a zsidó és az iszlám vallás elemeivel.

   Az erdélyi Gyula és a Maros-Al-Duna vidéki Ajtony a keleti irányzat képviselői voltak. Géza fejedelem, a későbbi István király atyja, a nyugati kereszténység híve volt. Valószínűleg felismerte, hogy az adott időben az ország, a magyarság megmaradásának egyik alapfeltétele csatlakozás Rómához, Európa nyugati országaihoz. Természetesen ez a lépés nem volt problémamentes, hiszen ahogy azt Thietmar német krónikás említi munkáiban, Géza püspöki dorgálásban részesült, mivel az ősi magyar hitvilágot sem hanyagolta el, mondván: „elég gazdag ahhoz, hogy egyszerre két Istennek is áldozzon”.

   Gézának és fiának, Istvánnak – eredeti nevén Vajknak – taktikai okokból is cselekedniük kellett,  hiszen az ősmagyar szokás szerint a fejedelmi családokban  a senioratus  /legidősebb férfiág/ elve alapján öröklődött a hatalom, addig Európában a  szűkebb értelemben vett királyi család  elsőszülött férfitagja /legidősebb férfiágon/ koronáztatott uralkodóvá.

   Az ősi magyar szokásjog alapján még élt a levirátus szabálya, mely szerint a trónra került fejedelem feleségül vette az elhunyt fejedelem özvegyét.  A mi esetünkben Koppány herceg igényt tartott a trónra, és Géza özvegye, Sarolt kezére is pályázott. A küzdelem a csatamezőn dőlt el.  Koppányt 997-ben sikerült legyőznie, testet felnégyeltette. S Csanád segítségével 1008-ban Ajtonyt is legyőzte.

   István fejedelem az 1000. év végén küldöttséget menesztett Rómába és királyi koronát kért a pápától. II. Szilveszter pápa és III. Ottó német-római császár az év decemberében zárt koronát küldött Istvánnak, amely azt jelentette, hogy a felkent és megkoronázott magyar király nem alárendeltje egyetlen hatalomnak sem. Valószínű, hogy ebben közrejátszott az is, hogy Gizella, István felesége, II. Henrik bajor herceg leánya, s egyben IV. Henrik német római császár húga volt.

   István koronázására 1000. december 25-én, vagy 1001. január 1-én került sor Székesfehérvárott. A koronázáson megjelent főurak és főpapok királlyá kiáltották ki Istvánt. Ezt követően a legnagyobb egyházi méltóság felkente szentelt olajjal. Ugyanis a királyi méltóság szakrális jellegű is. A magyar király nemcsak világi, hanem egyházi személyiség is.

   A koronán kívül egy zászlós lándzsát is hozott a küldöttség, amely vélhetően a szuverenitást, függetlenséget biztosított a magyar uralkodónak. I. István szigorú és következetes, sokszor kegyetlen, politikával teremtette meg a magyar államot.

   Még ugyanabban az évben Asztrik apát vitte Ravennába – a pápa akkor itt tartózkodott –a kérvényt, amelyben az esztergomi püspökség megszervezését kérte a pápától. 1001 húsvétját követően kerülhetett sor a kérvényben foglaltak megvalósítására, az egyház további szervezésére és a térítések folytatására.

   Egyes szakértők szerint a Szent Koronát – a megnevezést 1256-ban használták először- a XI. – XII. századbab készítették, valószínűleg I. Géza uralkodása idején. A korona alsó része bizonyára Konstantinápolyban készült, csak később erősítették hozzá a pántot.

   Jogilag csak az a koronázás volt érvényes, a koronával történt Székesfehérvárott, és az esztergomi érsek végzett. A koronázandó királyt Szent István trónjára ültették, ráadták István ma is eredeti palástját / Gizella, István felesége készítette/, kezébe adták a jogart, az ország almáját és a kardot.

   Az ország lakosai Magyarország szent koronájának alattvalói voltak. Annak ellenére, hogy István 1008-ban majd 1028-ban leverte az ellenszegülő magyar főurakat, például Ajtonyt és Gyulát, az Árpád-ház uralkodóinak még többször kellett hadakozniuk a csak saját érdekeiket szem előtt tartó főurak ellen.

Dr. Pukkai László

Irodalom: 
Mitták F.  Képes magyar história, 1997
Győrffy Gy.  István király és műve, 1977
Dümmerth D. Az Árpádok nyomában, l1977
Vallástörténeti kislexikon, 1983