Kedves Olvasó! Bizonyára egyetért velem, hogy hatvan év egy ember életében sem kevés idő. A Kodály Zoltán Daloskör ezt megélte, a kórus 1956-ban alakult. Objektív okok miatt az alapítótagok már nem aktív énekesek, de így is vannak kórustagok, akik már elég sokra emlékeznek. És bizony megállnak egy pillanatra, elgondolkodnak azon, hogy miért járnak a kórusba, mit ad nekik az együtt éneklés, a harmóniák és disszonanciák átélése, hogy a többiek Dalostársnak nevezik... Fogadják szeretettel egyik kedves Dalostársunk gondolatait:
Hogy milyen ide járni, mit jelent „Dalostársnak lenni? Tagként megpróbálom elmagyarázni pár gondolat erejéig a „varázst“:
A próbák néha nagyon feszültek, sokszor egymás idegeire megyünk, nem figyelünk, beszélgetünk, unatkozunk, van, mikor utáljuk az új műveket, nem akarjuk megtanulni... DE! Szeretünk együtt lenni, együtt kirándulni, spontán énekelni bárhol, bármikor. Szeretjük a tapsot, a siker mámorát, látni a meghatódott, sokszor könnyező arcokat a nézőtéren.... Együtt nevetünk, együtt sírunk, gulyást főzünk, énekelünk... Ettől formálódik a csapat.
Az útjaink élményeit annyit emlegetjük, hogy már az is úgy érzi, ott volt velünk, aki még csak pár éve, pár hónapja jött, és ott sem volt. Valahogy mindig megtaláljuk a módját, hogy minden nehézség ellenére mindenhol jól érezzük magunkat. A kemény, idegőrlő munkának igenis van eredménye, s ha már majdnem feladjuk, akkor a taps, a siker jóérzéssel tölt el minket, és tudatja velünk, hogy mégis ÉRDEMES ezt csinálni. Sokszor van úgy, hogy a fellépés előtt még borotvaélen táncoló művek a színpadon hirtelen „összeállnak“ (naná, hogy tudjuk, csak odafigyelés dolga, de a próbán ez nem mindig megy....).
És milyen a karnagy, Józsa Mónika? A próbákon harcol velünk, a fellépéseken meg bűvöl minket. Ott van az arcán az összes érzés, amit a műből ki szeretne hozni. Csak le kell olvasni.... Néha szeretnénk, ha a karnagyot kivetítenék a nézőknek is, hogy ne csak mi lássuk őt. Van, amikor könnyezik a karnagy, könnyezik a néző, s a kórusnak állni kell a sarat, hiszen sírva nem lehet énekelni.... A kottatartóban mindig ott lapul a papírzsebkendő, hiszen soha nem lehet tudni, melyik kórustag hatódik meg annyira, hogy már nem csak a könnye csurog....
Volt olyan, hogy fellépés közben a galántai kultúrházban kiesett a villany. Hősiesen végigénekeltük a már megkezdett művet, lelki szemeink előtt tisztán láttuk Mónikát és „láttuk“, a sötét ellenére, hogy hogyan vezényel... tudunk mi énekelni sötétben is!...
Nem fogjuk soha elfeledni, hogyan tévedtünk el az izraeli körút során Hebronban, hogyan késte le majdnem a fél kórus egy hamis bombariadó miatt a repülőt Tel Avivban, hogyan pottyantunk be az utolsó pillanatban Assisiben a zsúfolásig teli misére kezdőéneket énekelni, hogyan táncoltunk egy zsúfolt sátorban „hajnalig“ Szolnokon, és még sok más felejthetetlen dolgot, amit soha nem értünk volna meg, ha nem vagyunk a „galántai“ Kodály Zoltán Daloskör tagjai. Miért az idézőjel? A kórus két harmada nem galántai lakos. Alsószeli, Felsőszeli, Vága, Kajal, Zsigárd, Farkasd, Pered, Dunaszerdahely, Vágsellye, Vízkelet, Gúta, Pozsony.... Mint egy kis galántai csillag csúcsai.... Ez a csillag Galántán „született“, de fénye a 60 év alatt sok helyre eljutott, s már sok teret és emberi lelket beragyogott....
Hát ilyen érzésekkel él egy Dalostárs kórustag. Ezt az érzéscsomagot próbáljuk meg közvetíteni Önöknek is 2016. november 12-én, szombaton, amikor sor kerül kórusunk jubileumi hangversenyére fennállásunk 60. évfordulója alkalmából. Mindenkit sok szeretettel várunk 17.00 órai kezdettel a galántai művelődési központ színháztermébe, melyre a belépés díjtalan.
Nagy szeretettel várunk körünkbe minden jóhangú, énekelni szerető, lelkes tagjelöltet. Csatlakozzon a Daloskörhöz! A próbákat keddenként 18.00 órától tartjuk a galántai kultúrház bábtermében.
A kórusról bővebb információt a www.kzd.sk honlapon olvashatnak.
Polák Ildikó és Lénárt Krisztina