Történelmi nagy családok (Rákócziak, Zrínyiek, Báthoryak) leszármazottja. Thököly mostohafia, Sáros megye örökös főispánja. Nővére Julianna segítségével Kolonich érsek megdöbbenésére elérvén nagykorúsítását. Kilépett az egyházi rendből. 1694-ben az udvar tudta és beleegyezése nélkül feleségül vette a hessen-lotaringiai uralkodó lányát, Sarolta Amáliát, ez év május 25-én Sáros vármegye nemessége beiktatta örökös főispáni tisztségébe.
1697 tavaszán Károlyi Sándor gróf, szatmári főispán leverte az Esze Tamás, Kiss Albert és társai által szervezett felkelést, majd június 30-án Sátoraljaújhelyen, Tokai Ferenc és Galántai György leszámolt a német zsoldosokkal. Rákóczit mindkét esetben felkérték, nem a csatlakozásra, hanem a vezetésre. Egyelőre nem vállalta, de tudatosítania kellett, hogy a Habsburgoknak szüksége van a Rákócziak birtokára, melynek nagysága meghaladta az uralkodóház birtokaiét.
Már csak azért is, mert 1701-ben kirobbant a francia-osztrák örökösödési háború a spanyol trónért. A császárnak pénzre volt szüksége. Annak ellenére, hogy elutasította Thököly hajdúinak felkérését, 1701. április 12-én sárosi kastélyában letartóztatják, és november 7-ig a bécsújhelyi börtön lakója lett. Felesége segítségével megszökött és a lengyelországi Porezán várában kapott menedéket Sieniánszky Palatinusz birtokán.
1703. május 6-án Esze Tamás, Thököly tisztje, Rákóczi jobbágya itt talált rá a fejedelemre, s kérte fel a szabadságharc vezetésére. Vállalta. Harcba hívó kiáltványát és „Cum Dea Pro Patria et Labora” (Istennel a hazáért és a szabadságért) feliratú zászlókat küldött a felkelőknek. Ez év március 21-22-én Tarpán, Várin, Berekszázban, Tiszaháton kitört a felkelés, amelyhez a fejedelem június 16-án csatlakozott. Gyulafehérvárott 1704. július 8-án Erdély fejedelmévé választották. 1705. szeptember 12. – október 3 között tartott Széchenyi országgyűlésen a rendi konfödöráció Magyarország vezérlő fejedelmévé választja, s ez 1707. június 1-re összehívott országgyűlés Ónodon kimondta a Habsburg-ház trónfosztását.
Rákóczi Ferenc tudatában volt annak, hogy nemzetközi segítség nélkül pozitív eredményeket a 150 éves török hódoltság megszűnése után szinte lehetetlen elérni. A felszabadult területeket-birtokokat-, nem a volt tulajdonos főnemesi, vagy nemesi magyar családok kapták, hanem a Habsburgokat támogató idegenek.
A fejedelem először XIV. Lajossal került kapcsolatba, de kevés támogatáson és egy-két katonai tanácsadón kívül mást nem kapott, mondván: egy király ellen fellázadt alattvalóval francia király nem köt szerződést. VII. Károly svéd és Nagy Péter orosz uralkodókkal is ez volt a helyzet. Egyedül a lengyelek részéről kapott támogatást, de ők ezt a fejedelem királlyá koronázásához kötötték, amelyet Rákóczi nem fogadott el.
A vallási pátens elfogadása eredményeképpen, amely kimondta a jobbágyterhek megszüntetését a harcokban részt vett jobbágyok számára, hamarosan 70 000 főre növekedett a fejedelem katonáinak száma. A fejedelem saját maga vezette csapatait a csaták legtöbbjében. Sajnos, tábornokai állandó torzsalkodásai miatt a legjelentősebbnek vélt csatákban – például a nagyszombati, trencséni, romhányi – vereséget szenvedett a kuruc haderő.
Magas rangú tisztjei közül csak Bottyán János tábornokban, Esze Tamás és Czuczor Orbán brigadérosokban bízhatott. A csatavesztések rombolták a morált, de a magyar seregek az 1710-ben kitört pestisjárvány is tizedelte.
Ennek eredményeként 1711. január 12-én Pállfy János labanc fővezér és Károlyi Sándor megbízott kurucfővezér között megkezdődtek a tárgyalások, melynek eredményeképpen a kuruc hadsereg április 30-án a nagymajtényi síkon letette a fegyvert.
A fejedelem és kísérete Lengyelországból Franciaországba, majd Törökországba emigrált, ahol 1735. április 8-án elhalálozott. Hamvait 1906-ban hozták haza és a kassai dómban lelt örök nyugodalma.
Irodalom:
Magyar Életrajzi Lexikon, II. kötet
Mikó F. Képes magyar história Ezer év 198
Dr. Pukkai László
0,50 € x 12 szám = 6 €/év
Aktuális számunk
