Hogyan is erősíthetjük meg fogsorainkat, fogínyünket?
Tiszta, megmosott házi tojást ha elhasználunk, szárítsuk ki kis fonott kosárban. Ha kiszáradtak, porrá mixeljük. Naponta, vagy ahogyan időnkből kitelik, 1 kiskanál port egy kis üvegtálkában fél citrom levével kb. két percet állni hagyjuk, majd hozzá teszünk húsos gyümölcsöt, mint pl. a banánt vagy a kakit, a banánból lehet egy egészet, jól összenyomjuk, és megesszük. Nem is rossz ízű mellékesen. Ezzel erősítjük a csontjainkat is, ezt lehet naponta fogyasztani, a szervezetünk tökéletes alkotás, kiveszi, amire szüksége van. Ezt csak a házi tojásból szabad készíteni, nem üzletiből, és csak reggel, vagy délelőtt ajánlom fogyasztani, mert a cukrot a szervezetünk délután egy óra után már nem tudja feldolgozni, így rossz nedvek keletkeznek a szervezetünkben.
Ezután a folyamat után nagyon hatásos az előre elkészített fekete nadálytőből /kostihoj/ készített teával öblögetni 20 percig. Ezzel megerősítjük a fogainkat, fogínyünket. Ezt a második folyamatot csak két hétig lehet praktizálni, majd 2 hónap után lehet ismételni.
Ezt a folyamatot ajánlom azoknak is, akik a fogaikat elveszítették fogínygyulladás PARADENTÓZA következtében. Ha már paradentózáról van szó, ez sajnos leállíthatatlan folyamat, s nagyon fájdalmas, s a fogínyünk összezsugorodik lassan, de biztosan. Ezzel lelassítjuk a folyamatot is, így a fogíny erős marad.
Fogfájás és fogínygyulladás ápolása
Fehér üröm /palina pravá/, közönséges vasfű /železník lekársky/, 250 ml jó minőségű fehér bor, 2 kiskanál nádcukor. A gyógynövényeket 1:1 arányban keverjük, s ebből 1 evőkanállal teszünk a fehér borba, amit felforralunk. Anyagon átszűrjük, s hozzá adjuk a nádcukrot és megisszuk. A meleg gyógynövényeket rárakhatjuk a fájó állkapocscsontra és fáslival felkötjük, s addig ismételjük, míg a fog meggyógyul.
Ha a fog nagyon fáj, s nincs a közelben fogorvos, nyissuk meg az ínyünket a fájó fog körül rózsatövissel, hogy a genny kicsurogjon. A fájdalom megenged. Vízzel öblítsünk.
Ha egészséges, erős fogakat szeretnénk... Reggel mossuk meg a fogainkat a következő módon: szánkba tegyünk hideg vizet, tartsuk kb. két percig, hogy a lerakódott nyálka a fogakon megengedjen, s ezzel a vízzel mossuk meg a fogainkat.
Ha gyengék a fogaink..., fogínygyulladás s a vele járó fogíny fájdalom megszüntetése: mossuk a fogainkat és a fogínyünket a következő oldattal. Száraz szőlőágakból gyújtsunk tüzet papír nélkül, s a tűzforró hamuból tegyünk két kanállal fél liter jó minőségű fehér borba. Jól rázzuk fel és hagyjuk fél órán át állni. Majd vásznon átszűrjük, s ezzel az oldattal minden evés után mossuk a fogainkat s a fogínyünket úgy, hogy egy kortyot a szánkba teszünk, s jól átdörzsöljük vele a fogainkat s az ínyünket, de nem nyeljük le, hanem kiköpjük. Ezt az oldatot üvegbe tároljuk, nem kell hűtőbe tenni. Tapasztalat alapján írhatom, hogy a kegyetlen fájdalom azóta sem jött vissza, de néha jelentkezik az ici-pici fájás, ha pl. gyümölcsöt eszek délután, de elég körömvirágkivonattal is bekenni, öblögetni, a fájás megszűnik.
Egészséges, jó fogakat kívánok önöknek!
Szabó Erzsébet